A Ferencváros szerdán 2–1-re kikapott az Anderlecht otthonában az Európa-liga alapszakaszának nyitófordulójában. A magyar csapat története során először szenvedett vereséget belga együttestől az európai kupaporondon, jövő csütörtökön pedig a Tottenham Hotspur ellen játszik a Groupama Arénában.
Az első veszélyes lehetőség a Ferencváros előtt adódott, Adama Traoré közeli lövését blokkolták, ezt követően viszont az Anderlecht átvette a kezdeményezést, Dibusz Dénes többször is hárítani kényszerült. Hosszú ideig szinte csak a magyar bajnok térfelén zajlott a játék, a zöld-fehér mezesek csak a szünet előtt jöttek ki a szorításból. A fordulást követően sem változott a játék képe, amíg a Ferencváros támadói sokszor kiszolgáltatott helyzetben voltak, addig a házigazdák nyugodtan szövögethették akcióikat. Az Anderlecht fölénye a 60. percben érett góllá, majd nem sokkal később a belga alakulat ismét betalált. Pascal Jansen vezetőedző egyszerre három cserével próbálkozott, viszont nem járt sikerrel. A 81. percben aztán emberhátrányba került a hazai csapat – a csereként pályára lépő Nilson Angulo rövid idő alatt két sárga lapot kapott –, ezt a vendégek gyorsan kihasználták, a hajrában Traoré faragott a hátrányból. A hosszabbításban a belga együttes magabiztosan őrizte előnyét, a találkozó pedig paprikás hangulatban ért véget.
Eredmény, Európa-liga, alapszakasz, 1. forduló: RSC Anderlecht–Ferencvárosi TC 2–1 (gólszerzők: Yari Verschaeren 60., Kasper Dolberg 66. – tizenegyesből, illetve Adama Traoré 86.).