Jelentős összegből új orvosi felszerelést vásárolnak a kézdivásárhelyi kórháznak, amely emellett más vonatkozásban is korszerűsödött: az egészségügyi intézmény osztályain kilencven százalékban kicserélték az ágyakat.
A hírt Bokor Tibor polgármester közölte, aki egyúttal elmondta: négymillió lejes támogatást szereztek az egészségügyi szaktárcától a szükséges felszerelések beszerzésére, ezt az összeget pótolták meg még 500 ezer lejjel. „Egyrészt egy új, ultramodern laparoszkópos tornyot vásárolnak a nőgyógyászat és az urológia számára, ez egyedül egymillió lejbe kerül. A fennmaradó nagyobb tételből az intézmény majdnem minden betegágyát sikerült kicserélni” – magyarázta érdeklődésünkre.
Szász Szabolcs szülész-nőgyógyász főorvos kíséretében a szülészet-nőgyógyászat egy szobáját tekintettük meg. „Ezek az ágyak teljesen elektromosak, így a különböző szögű állításokat egy kezelőfelületről lehet elvégezni. Ugyanakkor jobb a blokkolórendszerük, az is könnyebben kezelhető. Emellett biztonságosabbak is, minden oldalon egy kis korlátot lehet felemelni” – magyarázta az orvos, aki hozzátette, az ágyak infúziós állvánnyal is fel vannak szerelve.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.