Női kosárlabda, Román KupaA Sepsi-SIC nélkül zajlott le a sorozat első köre

2024. szeptember 30., hétfő, Sport

A 2024–2025-ös hazai női kosárlabdaidény felvezetőjeként szeptember 18–26. között tartották meg a Román Kupa első körének mérkőzéseit, az európai porondon is érdekelt megyeszékhelyi Sepsi-SIC azonban csak a második fordulóban kapcsolódik be a küzdelemsorozatba. A kupaviadal nyitófordulóját az Aradi FCC, a Târgoviște és a Bukaresti Rapid abszolválta sikeresen.

  • Fotó: Miska Brigitta
    Fotó: Miska Brigitta

Mint arról már korábban hírt adtunk, eredetileg tizenegy csapat nevezett a női kosárlabda Román Kupába, ám a Brassói CSU visszalépésével végül csak tíz együttes harcol majd a végső sikerért. Emellett a megyeszékhelyi Sepsi-SIC, a címvédő Konstancai VSK és a Kolozsvári U a 2024–2025-ös idényben nemzetközi porondon is megméretteti magát, így ez a három alakulat csak a negyeddöntőben csatlakozik a kupaviadal mezőnyéhez. A sorsolásnál az Alexandria nem kapott ellenfelet, így csak hat csapat lépett pályára a kupaviadal első fordulójában. A Kézdivásárhelyi SE újjáalakult felnőttcsapatának nem volt kötelező beiratkoznia a Román Kupába, így a céhes város alakulata csupán a másodosztálynak számító 1. Ligában lép pályára.

A Bukaresti Rapid magabiztos játékkal és kettős győzelemmel jutott túl a Prahova Megyei SK csapatán, a tavalyi ezüstérmes Târgoviște 40 pontos különbséggel nyerte az Agronómia Bukarest elleni odavágót, a visszavágón viszont 2–0-ra kikapott. Az Aradi FCC simán hozta a Bukaresti Sportul Studențesc együttesével szembeni meccset, és könnyedén jutott a negyeddöntőbe, ahová szerencsés vesztesként a Prahova Megyei SK is kvalifikálta magát, miután a mezőnyből a legkisebb kosárkülönbséggel veszítette el a nyolcaddöntős párharcát.

Az eredmények: Aradi FCC–Sportul Studențesc 83–33 és 90–47 (továbbjutott kettős győzelemmel az Arad), Târgoviște–Agronómia Bukarest 80–40 és 0–2 (tj. 80–42-es összesítéssel a Târgoviște), Bukaresti Rapid–Prahova Megyei SK 107–67 és 93–64 (tj. kettős győzelemmel a Rapid).

A negyeddöntő mezőnye: Alexandria, Aradi FCC, Târgoviște, Bukaresti Rapid, Prahova Megyei SK, Sepsi-SIC, Konstancai VSK és Kolozsvári U.

A frbaschet.ro információi szerint a női kosárlabda Román Kupa második fordulójának odavágóját november 30-án, míg a visszavágót december 4-én rendezik meg. (tibodi)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a felsőházi rájátszásba?







eredmények
szavazatok száma 489
szavazógép
2024-09-30: Sport - :

Kilenc dobogós helyezés Marosvásárhelyről (Atlétika)

Az esztendő talán utolsó „nyári” szombatján tartották meg Marosvásárhelyen a hagyományos Mircea Buhlea és Marosi Atléták Emlékverseny 2024-es kiírását, amelyen újfent sok dobogós helyezést értek el a megyeszékhelyi Sepsi ISK sportolói.
2024-09-30: Közélet - :

Nemes Áron: Állandó háromszéki sportmúzeumot akarunk

Sepsiszentgyörgy és Háromszék mindig is sportos vénával rendelkezett. Sorra adta az olimpiai résztvevőket, egymás után rendezik a nagyobbnál nagyobb közösségi sporteseményeket. Nemrég zajlott a Sportnapok 16. kiadása, melynek keretében kicsik és nagyok egyaránt ismerkedhettek különböző sportágakkal és egyesületekkel. Az esemény apropóján Nemes Áron fő szervezővel a helyi sportéletről beszélgettünk, akitől azt is megtudtuk: állandó háromszéki sportmúzeumot terveznek létrehozni.