A megyei vészhelyzeti bizottság tegnap elrendelte a Galac megye árvízveszélyes területein élő lakosság kitelepítését. Az intézkedést a hatóságok azzal indokolták, hogy Galac megyében tegnap estétől másodfokú, éjféltől ma reggelig pedig harmadfokú árvízvédelmi készültség lesz érvényben.
A helyhatóságok azonosították a veszélyeztetett személyeket, akiket tegnap biztonságos területekre, átmeneti szálláshelyekre költöztettek. A katasztrófavédelem munkatársai a helyhatóságokkal együtt továbbra is figyelemmel kísérik a folyók vízszintjét, és készen állnak arra, hogy kritikus helyzetek esetén gyorsan beavatkozzanak.
Az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet tegnapi prognózisa szerint a következő napokban várható heves esőzések miatt október 5-ig megnő a folyók vízhozama, és a vízállás meghaladhatja a készültségi szintet, különösen Románia déli és keleti részében. Az előrejelzések szerint a hét közepéig mindenütt levonul az árhullám, kivéve a nagy folyók középső és alsó szakaszán. Az ország délnyugati, illetve déli domb- és hegyvidékein a kisebb folyók vízhozama is emelkedhet. A Duna vízhozama Baziașnál keddig 7600 köbméter lesz másodpercenként, majd csökkenni fog, de a szeptemberi és az októberi sokéves átlag felett marad.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.