A kézdivásárhelyi Nagy Mózes SK cselgáncsozói két bajnoki ezüstéremmel tértek haza Kolozsvárról, ahol az elmúlt hét végén tartották meg az U14-es és U16-os korosztály számára kiírt földharc országos bajnokságot.
Roppant népes mezőnnyel rendezték meg a kolozsvári Horia Demian Sportcsarnokban az U14-es és U16-os korosztály számára kiírt földharc országos bajnokságot. A háromnapos eseményen ott voltak a kézdivásárhelyi Nagy Mózes SK cselgáncsozói is, akik jó szokásukhoz híven ezúttal is éremmel tértek haza az erőpróbáról.
A céhes városi klub négy sportolóval képviseltette magát az eseményen, judokáink mérlege pedig két bajnoki ezüstérem. Az 55 kilogrammos súlycsoportban tatamira lépő Crăciun Dániel beverekedte magát a döntőbe, ahol vereséget szenvedett a pitești-i Alberto Mario Păunától. Ugyancsak bejutott kategóriája fináléjába Kovács Máté, aki a 81 kilogrammosok között szintén második lett, miután Răzvan Garagău (Pitești-i VSK) legyőzte az aranycsatában. A 66 kilogrammos súlycsoportban Zoller Botond (1 győzelem, 2 vereség) és Vida Máté (1 győzelem, 1 vereség) volt érdekelt, ám mindketten helyezés nélkül fejezték be a nemzeti viadalt.
Eredmény (U16): * 55 kg: 1. Alberto Mario Păuna (Pitești-i VSK), 2. Crăciun Dániel (Nagy Mózes SK), 3. Koka Krisztián (Csíkszeredai VSK) és David Pintrijel (Bukaresti Rapid) * 81 kg: 1. Răzvan Garagău (Pitești-i VSK), 2. Kovács Máté (Nagy Mózes SK), 3. Balázs Hunor (Csíkszeredai VSK) és Andrei Băzilă (Brassói Kid Tâmpa). (tif)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.