Nagy mennyiségű lebomló anyag került az utóbbi időben a Tega Rt. által a vidéki településekről begyűjtött vegyes hulladékba. Akik a továbbiakban is a vegyesbe dobják az otthon komposztálható anyagokat, azt kockáztatják, hogy szemetüket nem szállítják el – hívta fel a figyelmet a társaság.
A Tega Rt. közlése szerint munkatársaik azt tapasztalták, hogy ebben az időszakban jelentős mennyiségű lebomló hulladék, fanyesedék, falevél vagy hullásalma kerül a vidéki háztartási szemétbe, Máthé László igazgató szerint az egy teherautóra jutó vegyes hulladék mintegy fele növényi eredetű anyagokat tartalmaz. A hulladékgazdálkodási vállalat vezetője rámutatott: az előírások szerint az ilyen jellegű hulladékot komposztálni kell, semmiképp sem kerülhet a háztartási szeméttel egy helyre. A vegyes hulladék lerakásáért köbméterenként 361 lejt fizet a Tega, és amennyiben továbbra is sok lebomló anyag kerül a vegyes hulladékba, azt az ügyfelek is megérzik, „mert az elkerülhetetlen drágításhoz hozzátesz – s nem akarunk ilyen helyzetet” – nyomatékosította Máthé László.
A Tega Rt. azt ajánlja azon vidéki ügyfeleinek, akik mindenképpen elszállíttatnák az ilyen jellegű hulladékot, hogy vásároljanak erre a célra külön zsákot – 10 lej – a hulladékszállító autók sofőrjeitől. Közölték ugyanakkor, hogy munkatársaik a következő hetekben ellenőrzik a vidéki településeken a kukák tartalmát. Amennyiben növényi eredetű, lebomló anyagot találnak, az érintetteket tájékoztatják arról, hogy helytelen módon gyűjtötték a hulladékot és azt nem szállítják el.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.