Az egyetem nem csupán az előadásokra, szemináriumokra, vizsgákra korlátozódik, fontos, hogy a hallgatók használjanak ki minden szakmai lehetőséget és vegyenek részt a hallgatói önkormányzat munkájában – hangsúlyozta Fosztó Mónika tegnap a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozata tanévnyitóján. Az igazgató ismertette: a 2024/2025-ös tanév 282 hallgatóval indul, közülük 65-en elsőévesek.
Az első emeleti amfiteátrumszerű előadóterembe a gólyák először léptek be, a nagyobb hallgatók magabiztosabban érkeztek. A tagozatigazgató köszöntője után a Sepsiszentgyörgyön működő három szakirány vezetői szóltak a fiatalokhoz.
Szabó Tünde, a BBTE Közgazdaság és Gazdálkodástudományi Kara üzletigazgatási tanszékének irányítója elsősorban a vállalatgazdaság és a kereskedelem-turizmus-szolgáltatások gazdaságtana szakok 222 hallgatójához szólt, s azt mondta, legyenek kitartóak, céltudatosak, kíváncsiak, lelkesek, majd a szakma gyakorlása, űzése közben ne feledkezzenek meg a hitről, szerénységről, szakmai alázatról sem. Antal Noémi, a Környezettudományi és Környezetmérnöki Kar környezettudományi szakának programvezetője a három évfolyam 34 hallgatójának tanulmányait irányítja, ő a gyakorlati képzés, a terepgyakorlat fontosságát hangsúlyozta köszöntőjében. A Politika, Közigazgatás és Kommunikációtudományi Kar közigazgatási tanszékén második éve nem tartottak felvételit, itt jelenleg csak harmadévesek tanulnak. Botos Attila programvezető elmondta: idén húszan végzik az alapkézpést, és hangsúlyozta a közigazgatásban dolgozók felelősségét a lakossággal való kapcsolattartásban.
A tanévnyitó két meghívottja, Debreczeni László adótanácsadó, a ContExp szakmai vezetője és Csákány László, a Szemerja-Görgő Közbirtokosság elnöke rövid előadásban beszélt saját szakmájáról. Az emberi erőforrás a legnagyob érték a társadalomban – indította mondandóját Debreczeni László, a továbbiakban a ContExp fiataloknak szóló gyakorló- és mentorprogramjait ismertette. Csákány László a közbirtokosság gazdasági szerepéről, valamint a ökoszisztéma-szolgáltatások fontosságáról és értékeiről szólt.
A tanévnyitót követően a hallgatók szakonként eligazítást kaptak az órarendről és szervezési kérdésekről, a közgazdasági szakos hallgatóknak ezen a héten szakirányú orientációs programjaik lesznek, többek között előadást hallgatnak az aktív turizmusról egy vállalkozó szemszögéből, pénteken pedig az OSK-stadionba látogatnak.