Mindenkinek eszébe jut a filmekről a friss pattogatott kukorica illata, a bordó bársonnyal bevont székek és a hatalmas vetítővászon. Sokan azonban az otthon kényelmében szeretnek filmet nézni. A nemrég lezajlott EVA FilmMakers Fest mégis sok nézőt csábított a moziterem foteljeibe.
Sepsiszentgyörgyön már negyedik alkalommal szervezték meg az EVA FilmMakers Festet, mely a sokoldalú román és magyar női tehetséget népszerűsíti a filmművészet keretein belül. Az esemény gördülékeny leforgása Lázár-Prezsmer Endrének, a sepsiszentgyörgyi Művész mozi programfelelősének köszönhető. Szeptember 20–27. között, nyolc napon keresztül koncerteken, színházi előadásokon, filmvetítéseken, nemzetközi konferencián és finálé gyanánt autós mozin vehettek részt az érdeklődők.
Vermes Dorka budapesti rendező hat kisfilmjét, illetve első játékfilmjét, az Árni című alkotást is bemutatták a fesztiválon. A filmek után lehetőség nyílt egy izgalmas beszélgetésre a rendező hölggyel, melyet Vincze Teréz filmesztéta moderált. „Az Árni pontosan olyan lett, amilyennek elképzeltük” – nyilatkozta Vermes Dorka a filmről, mely a Velencei Biennálé filmkészítői pályázat támogatásával mindössze nyolc hónap alatt készült el. Hasonló kaliberű alkotások átlagosan három–öt évet ölelnek fel, míg az ötlettől a filmvászonig jutnak. Vermes Dorka és csapata munkája tehát kiemelkedő teljesítmény. A film témája sem könnyed, a főszereplő vándorcirkuszi munkás, Árni ugyanis emberi kapcsolódást keresve bonyolult léleklabirintusokba keveredik.
A fesztiválon bemutatott válogatott kisfilmekben gyakran fordult elő állati motívum. A Varjú Károly új élete című rövid alkotás például egy örökbe fogadott varjún keresztül mutatta be a gyermekvállalás kérdése miatti válás problematikáját. Hasonlóan, az Árni sem mellőzte ember és állat kapcsolatát. „Az állatokban tükröződik vissza az emberi világ” – fejtette ki a rendező. Lelkek egymásra találása és egymástól elidegenedése körvonalazódik Vermes Dorka filmjeiben állatokon keresztül, s mint fény derült arra, ezt megvalósítani nem gyerekjáték.
„Nagyon sok jelenetre egyetlen óra vagy annál kevesebb állt rendelkezésünkre. Így senki sem szerette volna, ha rajta múlik, hogy újra felvesszük vagy sem” – mondta Vermes Dorka játékfilmjével kapcsolatosan. A szűkös időt a korábbi kisfilmekből származó rendezői tapasztalattal sikerült kicselezni. Emellett az Árni témaválasztása is rejteget izgalmas részleteket. Turi Péter, a főhőst játszó színész saját tapasztalatait osztotta meg a rendezővel, ebből nőtt ki Árni története. „Eredetileg egy gimnáziumi környezetben játszódott volna” – hangzott el a filmvetítés utáni beszélgetésen. Miként jutott ezek után a lét peremére szorult, családi vándorcirkusz atmoszférájába Árni? A rendező szerint tökéletes kontrasztot alkotott a külső, saras, mocskos környékkel Árni belső világa.
Vermes Dorka munkái mellett természetesen más filmek is teret kaptak a fesztiválon. Az Anyáim története című magyar film, az În tăcere şi păcat román rendezésű alkotás, a Városbújócska és a Granny’s Got a Gun című filmek kerültek műsorra számos más vetítés mellett. Az Árni és még sok hasonló nagyszerű film miatt moziba menni sosem lesz ódivatú, és ilyen rendezvények által mindig értelmet fog nyerni a filmek vetítése.
Pocsai Eszter
(A szerző az MCC Médiaiskolájának hallgatója. A cikk az MCC hallgatóinak terepgyakorlata idején készült, mely a Háromszék napilappal partnerségben zajlik.)