Két nagyobb szabású közrendészeti ellenőrzést is végrehajtott az elmúlt napokban a rendőrség háromszéki településeken. A razziákon több szabálysértőt is elkaptak, tetten értek, a kirótt bírságok összértéke meghaladta a 40 ezer lejt.
Csütörtökön Erdővidéken Bölönben, Bardocon és Nagybaconban razziáztak a rendőrség közlekedésrendészeti, közbiztonsági, fegyverekért, lőszerekért és veszélyes anyagokért felelős egységei a gazdasági rendőrséggel és csendőrséggel közösen.
A kétórás akció célja elsősorban az erőszakos cselekmények feltárása, megelőzése volt, de más szabálysértésekre, törvénytelenségekre is figyeltek. Több mint száz személyt igazoltattak, 32 járművet megállítottak és ellenőriztek, 10 fegyvertartási engedéllyel rendelkező személyt kerestek fel, továbbá öt vállalkozásnál is vizsgálódtak. Hatvan kihágást, szabálysértést tapasztaltak, összesen 24 ezer lejre bírságoltak, a legtöbbet közlekedési vétségek miatt. Két gépkocsivezetői jogosítványt átmenetileg bevontak és egy jogosítvány nélkül vezetőt is tetten értek. Törvénytelen fakitermelőket is elkaptak, akiktől kisebb mennyiségű faanyagot és közel egy tonna makkot koboztak el.
Pénteken Előpatakon újabb razziára került sor, a községben 37 személyt igazoltattak, 11 járművet ellenőriztek, továbbá a falopás ellen is felléptek. 24 szabálysértést találtak, melyek nyomán összesen 17 ezer lej pénzbüntetést szabtak ki. Az akció során két házkutatást is végeztek, ahol megtalálták egy, még a múlt hónapban elkövetett betörés és lopás során eltulajdonított tárgyak egy részét. A feltételezett elkövetőket – három kiskorú – is sikerült azonosítani. (ndi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.