Bizonyára sokan tudják, hogy mire vonatkozott a kifejezés: „keresztapja” Orbán Balázs (1829–1890) volt, aki ezt a jelzőt használta az akkori Rétyi Nyír földfelszínére, hiszen felismerte, hogy a hepehupás táj nem más, mint sivatagi dűnék láncolata, homok, amit az erős szelek raktak le egykor, ősidők előtt, a Rétyi szorulat területén, s amit aztán viruló zöld füves rétekkel, fás vegetációval borítottak be a múló-változó idők.
Csodáljuk, hogy miként járta be részleteiben, természettudósi tekintettel a Nyírt s rátapintott keletkezésének eredetére is. De mert éppen százharmincnégy esztendővel ezelőtt hunyt el, lehetetlen tudtára adnunk: azóta akkorát változott az uralkodó időjárás, hogy a törvények által akkor is védett Nyírre éppen most, napjainkban még jobban illik a Szahara megnevezés. Ha újra bebarangolhatná a vidéket, talán szemének sem hinne Orbán Balázs látván, hogy ismét kopaszodik ez a táj. Mélyedéseiből, tavacskáiból odalett a víz, a környék kisebb patakjainak medre is kiszáradt, naponta látjuk, hogy riasztó módon apad a mesterséges Rétyi-tó és igencsak mélyre húzódott mindenütt a vidéken a talajvíz szintje is. Amint a vízügyesektől megtudtuk: a közelben elhaladó Feketeügy hozama is kisebb lett.
Magad, Uram
Fonjuk tovább a tó történetét a régi szólásmondás mentén: a rétyi községvezetésnek már jó ideje lépnie kellett azzal a céllal, hogy pótolni tudja a tavat tápláló, de egyre apadó Szacsva-patak okozta vízhiányt. „Önerőből, de megyei támogatók segítsége révén, szivattyúzással pótoljuk a tó vizét a szomszédságában levő (szintén egyre apadó) Feketeügyből” – mondotta Dombora Lehel polgármester. Ha a tó és a Feketeügy közötti védőgát (melyet jelentős távolságon megerősítettek, szigeteltek) állni fogja a sarat, jövő tavaszig ezzel a módszerrel el lehetne érni a legalább egy méter magas vízszintet a tóban.
De mert riportunk felcíme „Mesélő falvaink”, megpróbáltuk képzeletben felmérni egy hosszan tartó aszályos időszak leendő jövőbeni pusztításait. Ennek végiggondolásához a szükséges távlatot a biológus-muzeológus Kovács Sándor (1928–1984) soraiban találjuk meg, aki az 1970-es esztendőkben így írt a Nyírről: „Földig hajló nyírfák ligeterdeje. Lágy hajlatú bársonygyeppel, tarka virágok színes szőttesével borított homokbuckák. Sejmékes, zsombékos égeresek vízinövényekkel és állatközösséget dajkáló tavakkal, tavirózsákkal, félénk vízimadarakkal, erdei fenyők közt húzódó […] legelők nyájakkal és homok. Mindenütt a jellegzetes rozsdavörös homok. Ez a Rétyi Nyír!”.
Lassan emelkedik a tó vize
Futóhomok területét a gyakorlatban azonban alig védik, hisz a falunak, Rétynek, a rendszerváltozás utáni tulajdonjogi bonyodalmak révén alig van állatlegelője. A természetvédelmi területet körülvevő falvak népe a nyírt fel is „osztotta”. Így aztán van Rétyi, Komollói, de Egerpataki és Szentiványi Nyír is. A kimondottan védett terület azonban csupán néhány négyzetkilométer – jelezte kérésünkre Szőcs Zoltán, a témakör jó ismerője.
A vidék szakirodalma szerint a Nyír homokját az ős Feketeügy hordta össze valamikor még a jégkor végén. Ezt aztán szélerózió formálta, alakította buckás-szélbarázdás felszínné. A homokbuckák között még ma is, de különösen, amikor a talajvízszint a felszínhez közel van, majdnem száz kis méretű tó vize csillog. Legtöbbjét azonban már megtámadta és lassan meghódítja a mocsári növényzet. A tájnak nevet adó nyírfa, a vidrafű, a tőzegeper, a homoktövis otthona ez a hely. A buckák között kéklő tavak víztükreit a békalencse, a békatutaj, békaszőlő és a tócsagaz szövedéke fedi. A tőzegesek mohagyepében él a szintén ritka kerek levelű harmatfű. Itt találnak otthonra a böjti récék, tavaszi madárvonulás idején pedig bíbicek, csérek, szerkők ütnek tanyát, de szívesen időzik itt a vöcsök, a szárcsa is. Népesebb az éneklőmadarak hada. Lakója az őz, a szarvas, a borz, a mókus, vadmacska, mezei nyúl és a vaddisznó.
T. Deák Botond lelkipásztor
Béka-sztárja is van a Nyírnek, s ez nem más, mint a reliktumnak tekinthető mocsári béka (Rana arvalis). Párzásuk idején a hímek világoskék színű nászruhát öltenek, s annak végeztével azt „levetkőzik”. Ez a hely ennek a jégkori maradványfajnak az egyetlen biztos és hazánkban egyben legdélibb előfordulási helye.
Nyíres regéje
Számomra, egykori mikós kisdiáknak már ottjártunkkor egyfajta regés területnek tűnt a rejtelmes táj. A múlt század ötvenes éveiben a szentgyörgyi textilgyár kirándulást szervezett munkásainak a Rétyi Nyírbe. Édesanyám magával vitt, ez volt az első kirándulásom e helyre. Nyitott teherkocsin robogtunk a nyári hőségben. A kiruccanást még csak Sugásfürdő előzte meg, mely közel volt szülőfalumhoz, Árkoshoz, de oda gyalogszerrel mentünk. Jól emlékszem, milyen elemózsiát csomagolt édesanyám, és egy gyárbéli mérnök bácsi magyarázott a Nyírben. „Nyírfa mindenütt van felénk – mondta –, de ilyen sok és ilyen szép csak itt, a Rétyi Nyírben, soha nem szokták ezeket kivágni, mert védettek! A Nyír ezért híres kirándulóhely!”
Réty, református templom
Kárára változik képe is – tanúként mondom, hiszen már megszámolni sem tudom, hogy hányszor barangoltam be életemben. Ezt érezni újabb kori legendájából is, amelyet néhai idős Salamon Margit néni mondott tollba sok évtizeddel ezelőtt: „…Régen a Nyír sem ilyen volt. A tavak mélyén díszes palotákban szépasszonyok, tündérek laktak manók társaságában, óriáskígyókkal, teknősbékákkal. Nappal soha nem mutatkoztak. Este, amikor minden elcsendesedett, a partra jöttek, fürödtek, táncoltak, zsivajt rendeztek. A szomszéd falvakban is hallatszott dévajkodásuk. Vidámságuknak neszét vették a szacsvai vár rablólovagjai. Meglesték őket és hírüket vitték a vár urának. Az azt parancsolta, hogy az összest elejébe vigyék! A rablólovagok rátörtek a tavacskák szépséges lakóira. De lett riadalom, sírás-rívás, és a környék lakói kapákkal-kaszákkal siettek segítségükre. Későn érkeztek: a zsiványok mind ellovagoltak velük Szacsva felé. Az ott maradottak éneke azonban egyre szomorúbb lett, amíg aztán egyszer csak végleg elhalt a vizek tükrén a dal. Eltűntek a vidékről a tündérkisasszonyok, immár lakatlan tavaik kiszáradtak, megfogyatkozott a kupánvirág is, pusztulni kezdtek a nyírfák. Azóta az itteni népek sem becsülik.”
Ha tart a pusztító aszály
Kérdezhetjük majd egymástól, hogy ha tart még a pusztító aszály, miként alakul a Rétyi Nyír sorsa az előttünk álló évtizedben? Segíthet-e rajtunk egy hosszas, kitartó, csendes esős időszak, vagy elpusztul lassacskán minden és semmivé lesz a festői nyíres az összes jégkorszaki maradványnövényével együtt? Kérdezhetjük, ha kiszárad a táj, milyen sorsra számíthatnak a nászukhoz kék inget öltő békák, akik a Nyír kora tavaszi tavainak jéghideg vizében rakták le tojásaikat? Víz nélkül nincsen béka! De tudom, hogy mi marad meg majdnem örökre: az a sok nyomtatott adat, kiadvány és helyzetkép, a Salamon Margit néni csodálatos hangulatú regéje, melyet ha jól megtanulta a környék népe, örökre eszébe vésett.
Rétyi utcakép
A Nyír főút menti peremén idegenforgalmi kuriózum a volt brassói 24-es honvéd gyalogezred emlékére emelt egész alakos katonaszobor. Építette a szentivánlaborfalvi Pál Ferenc 1941-ben. Tetején egy Galíciában és az olasz fronton harcoló honvéd egész alakos szobra látható, lábánál puskát tart. Az emlékművet helyi erőből és a testvértelepülés Bicske város önkormányzatának támogatásával néhai Kalmár Ferenc képviselő kezdeményezésére 2000-ben restaurálták, visszakerültek az oldalakon egykor olvasható eredeti, márványba vésett feliratok, újraavatási ünnepségén e sorok írója beszélt a magyar királyi brassói 24-es gyalogezred szomorú történetéről, székely, román és erdélyi szász kiskatona-hőseiről. Az emlékülésen jelen volt ft. Tőkés László püspök úr és Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is.
Az emlékmű közvetlen szomszédságában, a műút északi oldalán egy 1896-ban telepített millenniumi vegyes fenyves emlékerdő áll, melynek épsége felett a rétyi önkormányzat, az egykori, de a jelenlegi Antos János-iskola vezetősége – mint tulajdonosok – őrködnek.
A lepergett századok tanúi
A község a Feketeügy teraszán és árterületén helyezkedik el a tektonikai tanúkő Dobolyka-domb lábánál. A vidéken rég tanyát verhetett az ember, hisz a Telek nevű határrészről – ami régészeti lelőhely – a késő kőkor maradványai kerültek elő. A bronz- és vaskori telephely a III–IV. század tárgyi emlékeit rejti. A község keleti felében van az az ún. Rétyi Szorulat, az a keskeny földrajzi kapu, ahol a Bodoki- és a Bodzafordulói-hegyek elődombjai szinte érintkeznek, Alsó- és Felső-Háromszéki-medencére osztva a Kárpát-közti süllyedéket.
Vessünk egy pillantást a település műemlék épületeire, történelmi értékeire is. Az említett Dobolyka-domb nyúlványán emelkedik megyénk egyik legrégibb építménye, a rétyi református templom. Külseje többszöri átalakítás eredménye. Félköríves alaprajzú, boltozatos szentélye legkésőbb a XIII. században épülhetett. Különálló, hagymasisakos barokk harangtornya későbbi. Lőrései után ítélve védelmi célokat is szolgálhatott. Épülhetett a templomot egykoron övező, de ma már nem létező várfal egyik bástyájára. Régi és értékes harangjai közül egyet Gábor Áron öntött ágyúba az önvédelmi harc idején.
T. Dezső László Levente
A templombelsőben emléktáblák fogadnak. Egyik a helybeli református pap, Bíró Sándor (1816–1877) nemzetőr százados emlékét őrzi (1992). A szabadságharc idején szerkesztője volt a csíksomlyói zárda nyomdájában készült Hadilapnak. Tábla van a politikai üldöztetés nyomán Dobrudzsában elhalt Somogyi Endre (1902–1952) helyi református lelkész-vértanú emlékére, állíttatták a család maradékai 1991-ben. A templom udvarán kettős kopjafa áll, rajta ez a felirat: „A székely nép napszámosa”. Csősz Ferenc (1939–1990) néprajzkutató pedagógusnak, Réty szülöttének állíttatta a szülőfalu, teljes felújítása Bukur Béla református gondnok adománya és munkája.
Ugyanitt áll a tragikus hirtelenséggel elhalt igazgató-tanár Kelemen Antal (1946–2011) síremléke, aki a Romániai Magyar Dalos Szövetség vezetőségi tagja, az Erdélyi Közművelődési Egyesület Nagy István-díjas karnagya volt. Itt nyugszik Kováts András (1904–1938) református lelkész, a háromszéki zenei élet mozgatója, a nevét viselő helybeli fúvószenekar megalakítója.
Szacsva temploma
A temető szélén a több jeles személyiséget adó Antos család sírboltja áll, a közelben levő családi temetőben Sombori Sándor (1920–1998) – polgári nevén Salamon Sándor – Mikó-kollégiumi tanár, irodalomtörténész, dráma- és műfordító és lánya, a néprajzkutató és szerkesztő Salamon Anikó (1945-1981) síremlékét találjuk.
Az Antosok XIX. század elején épült műemlék kúriája ma közösségi ház, miként a szintén műemlék XVIII. századi Kozma-udvarház is. Réty központjában obeliszket állíttatott az utókor kegyelete, emléktáblái a millecentenárium esztendejét, a magyar szabadságharc és a két világháború helyi magyar és zsidó áldozatainak és hőseinek neveit örökítik meg.
A gyermek- és népnevelés, a zenekultúra központja a tisztes múltra visszatekintő Antos János-iskola, udvarára emlékkopját állítottak Antos János (1819–1906) 1848–49-es alezredes és felesége, báró Radák Kata emlékezetére. A helyi zeneterem a sikeresen működő, külföldön is ismert helyi zenekar székhelye, Réty pedig a nemzetközi fúvóstalálkozók központja, előterében Kelemen Antal karmester mellszobra áll (Vargha Mihály alkotása, 2011).
Melléképületek
Rétynek számos jeles szülötte van, neveiket a helyi református egyházközségben negyedszázada szolgáló tiszteletes Deák Botond lelkipásztorral sorjáztuk: rétyi Gazda Péter (1621–1674) naplóíró, Imecs Béla (1860–1909) erdészeti szakíró, a Magyar Erdész című lap főszerkesztője, Székely Dénes (1829–1908) 1848–49-béli mérnök-százados, a Sepsibükszádot Torjával összekötő útszakasz tervezője, Székely Dávid (1809–1887) 1848–49-béli honvéd százados. Itt élt a Csíkszeredában született Kozma István (1896–1951) vezérezredes, a Székely Határőrség parancsnoka, akit a korabeli kommunista magyar rezsim kivégeztetett, s akit 1991-ben – posztumusz – rehabilitáltak.
A gazdag helytörténettel rendelkező település monográfiaírója a Sepsiszentgyörgyön élő Nagy Lajos orvos és művelődéstörténész
Dombora Lehel polgármester
Napi gondok sokasága
A hétköznapi kihívásokról az önkormányzat székházában beszélgettünk Dombora Lehel elöljáróval.
„A csatolt településeink, de még a községközpont infrastruktúrájának végére sem tehetünk pontot” – kezdte. – „Túl a Rétyi-tó okozta bajokon, csökkent a rétyi ivóvizet szolgáltató fúrások hozama, de sajnos minőségi mutatói is kérdésesek, egyre jobban érzik rajta valamilyen kénes vegyületnek a jelenléte. Lépéseket tettünk már annak érdekében, hogy változtassunk a víznyerő területen, a jelek szerint az Óriáspince-tető előterében levő Aranyos nevű dűlőben kellene megpróbálni, nem kis feladat. A Szacsva-patak apadása miatt nemcsak a Rétyi-tó okozott tetemes gondot nekünk, Egerpatak vízellátásával is gondok jelentkeztek, lehet, hogy meg kell változtatni a vizet kereső furatok helyét. Sajnos, tőlünk független okok miatt késik az aszfaltozási programunk is. Folyik a rétyi óvodaépület külső felújítása, a tömbházlakások lakóközösségei pedig kérik, hogy vakoltassuk újra a háztömböket. Egerpatakon mentő-javító munkák folynak, felújul az iskola, a kultúrotthon és a volt faluháza egykori épülete, az egész faluban javában zajlik a szennyvízhálózat építése. Dolgoznak Szacsván, megkezdték a műemlék templom restaurálási munkálatait, épül a látogatóközpont és megújul az egykori imaház is.”