De ezzel kapcsolatban szeretnék valamit pontosítani. 1873 nem a köpeci vagy az erdővidéki szénbányászat, hanem csak a nagyüzemi termelés kezdete, ami nyilvánvalóan összefügg a Kolozsvár–Brassó vasútvonal kiépítésével és beindításával.

A helynevek is arról tanúskodnak, hogy a környék lakói már korábban jól ismerték a szénelőfordulásokat. Így a 19. század legelejéről Előpatak és Hidvég határaiból feljegyzett helynevek (Szén-patak, Szén-árok) valószínűleg jóval korábbi eredetűek. Az sem kizárt, hogy helyben hasznosították, sőt, kereskedtek e szénnel még a kora újkortól kezdve, ha nem korábban is. Gergely Ernő írta, hogy „A jobbágyok is termeltek kőszenet jövedelmük kiegészítésére. Kőszénnel megrakott szekereikkel éppen úgy járták a falvakat, mint háziipari készítményeikkel […]” (Gergely Ernő 1986: A magyarországi bányásztársadalom története 1867-ig). Ez akkor is figyelemre méltó, ha a szerző nem kiemelten az erdővidéki szenekről írta ezt, hanem általánosan, a korabeli Magyarországról. Báthory Zsigmond idejéből van feljegyzés (igaz, Biharra vonatkozóan) szénbeszolgáltatási kötelezettségről, pedig azon a vidéken csak a köpeci szeneknél sokkal gyengébb lignitelőfordulások ismertek.

Az biztos, hogy még a földtani térképezéseket megelőző időkből származó tudományos irodalomban is számontartották a köpeci (1833), a felsőrákosi és szárazajtai (1857) barnaszén-előfordulásokat. Ezt azért fontos tudni, mert az akkori terepi adatok elsődleges forrása éppen a népi helyismeret volt! Egy 1863-ban Bécsben kiadott, az egész Habsburg Birodalom széntelepeinek vizsgálatával foglalkozó tanulmányban már szerepelt a Nagyajtán található széntelep, melynek – akkor meghatározott – fűtőértéke is figyelemre méltó (3559–3774 kcal/kg).

A háromszéki kezdetleges, kovácsmesterek által művelt szénbányászatról már Vajda Lajos és Kisgyörgy Zoltán is írt, így a baróti Szabó Imre (1840 előtt) vagy a köpeci Balló Ferenc (1859–1872 között) bányáiról. Egyáltalán nem véletlen a köpeci kovács bányájának bezárási éve, hiszen 1872-ben az Erdélyi Kereskedelmi és Hitelbank tulajdonjogával nyitották meg a Samu-tárót Köpecen.

Voltak ipari igényű, ugyan kisebb méretű termelések 1872 előtt is Erdővidéken vagy Háromszéken. Például Füle határában az ottani vashámor szükségleteire folyt egy ideig helyi termelés (csakhogy az ottani vasbányászat és kohászat 1867-ben csődbe ment). Az 1860-as években a brassói Segen Gottes vállalat Illyefalván kezdett kisméretű szénbányamunkálatokat. 1871-ben a Brassói Bánya- és Kohóműegylet Baróton nyitott új szénbányát.

Mindezzel azt akarom példázni, hogy valóban 1873 nem a szénbányászat kezdetét jelentette Háromszéken, Erdővidéken vagy éppenséggel Köpecen, hanem csak a nagyüzemi termelés kezdetét. Az itteni szénbányászat gyökerei valószínűleg soha nem lesznek pontosan azonosíthatók. De a háromszéki és kiemelten az erdővidéki helyi öntudat szerves része volt és marad a szénbányászati múlt.

Wanek Ferenc nyugalmazott kolozsvári geológus, egyetemi tanár