A jelenlevők értésére adta, hogy október 6-án az aradi tizenhármakkal egy időben a Kárpát-medence más területein is voltak olyan áldozatok, akikre ilyenkor emlékezni kötelesség. A pesti és aradi haditörvényszékeken kívül az ország különböző vidékein is működtek olyan haditörvényszékek, melyek bár több hazafit végeztettek ki, neveiket nyilvánosan nem közölték. Különösen „veszélyeztetett” helyzetben voltak a falusi papok, jegyzők, tanítók, akikre a kormányrendeletek kihirdetésének feladata jutott. Közülük került ki a kivégzettek egyötöde. A többieket nagyobb részt népfelkelésben való részvételért, fegyverrejtegetésért, katonák átállásra való csábításáért végeztették ki.

1849. október 6-a az aradi vértanúk kivégzésének napja, kiknek a nevét a magyar nyelvterület lakossága ismeri. A további vértanúink között voltak: Kazinczy Lajos, báró Perényi Zsigmond, Szacsvai Imre, és sejtem, hogy a közülünk levőkből kevesebben ismerik/ismerték a Rázga Pál nevét. „A mi vallásfelekezetünkhöz már azért is tartozik, mert elképzelhető, hogy egyetlen olyan személyiség, a szabadságharc áldozata és hőse, aki evangélikus lelkész volt és életét adta a szabadság eszméjéért. Őreá emlékszünk ma, emlékére áldozzunk imába kapcsolt csendet, fejet hajtunk egy díszesen megfaragott emlékkopja előtt, melyen az ő neve olvasható” – mondta Rab Sándor.

A tanár úr édesanyja különben annak a Kelemen Dénes gelencei néptanítónak, későbbi faragóművésznek volt kézdivásárhelyi tanítóképzős osztálytársa, aki készséggel vállalt emlékkopját faragni-róni a pürkerecieknek egy ilyen ünnepi megemlékezésre.

Kelemen Dénes – kérésünkre – felsorolta azokat emlékkopjajeleket, melyek a pürkereci emlékoszlopon is sorakoznak: a fejnél fent a tanult-pennás embert jelképező gömb, ezt követi az örök fényesség jele, a férfi ember emblémája, alól pedig a víz és föld (porrá leszünk s porrá válunk) kettős motívuma tart egy jellegzetes ajándékjelt, a pürkereciek által ismert Luther-rózsát. A kopja szabad mezejében olvashatjuk beróva Rázga Pál búcsúimáját.

Az evangélikus mártírpap a felvidéki Pozsony vármegyei Bazin városában született 1798-ban evangélikus családban. Bécsben végezte a teológiát, majd Ausztriában és Prágában szolgált. 1846-tól a pozsonyi német nyelvű evangélikus gyülekezet lelkésze volt. „Erőm, tehetségem a tied, szeretett gyülekezet, életem a hazámé!” – ez volt a lelkészi hitvallása. Lelkes támogatója lett az 1848-as forradalomnak, a nemzetőrség szervezője. Kossuth Lajos lelkesítő beszéde után egy ágyúra állva áldotta meg a bécsi forradalmi seregek segítségére induló honvédeket. Sajnos a schwechati csata vereséggel végződött (október 30.) és a császári hadseregek Pozsonyba tódultak. Rázga tiszteletes a figyelmeztetések ellenére visszautasította a menekülését. Vecsera városi kapitány azonnal letartóztattatta a tiszteletest és Haynau kötél általi halálra ítélte. Elutasította a kegyelmi kérését, bátran vállalta sorsát és 1849. június 18-án az elsők között végezték ki a pozsonyi vár mögött.

Legyen a ma itt felavatott kopjafa – hangzott el az ünnepség végén – egy képzeletbeli híd egyik lába, amely összeköti a történelmi Magyarország legnyugatibb vidékén történteket a legkeletibb részeken történtekkel, amelyekben részt vett az akkori magyarság minden tagja. S ennek a képzeletbeli hídnak a tartóoszlopai a forradalom két nagy evangélikus titánja: Kossuth Lajos és Petőfi Sándor. Összeköti Rázga Pál tiszteletest az itteni véres karácsony áldozataival, Szász György vértanú tiszteletessel, Borcsa Mihállyal, Kossuth futárjával, papolci Kiss Sándor tömösi hőssel, barátosi Tóth Sámuel brassói várkapitánnyal, Vida Dániellel, a csángó magyar zászlóalj vezérével.

A megemlékezésen a hangulatot emelte Somogyvári Gyula A díszmenet c. verse, melyet Fejér Boglárka csángó népviseletben adott elő.