Bárhol is éljenek zsidók a nagyvilágban, eme jeles évfordulót megünneplik az első és második napon. Izrael államban most nem teljes örömmel ünnepelhettek, merthogy az ország háborút visel. Nagyon sok család aggódik szeretteiért, illetve mindazokért, akik katonáskodnak, életüket áldozzák a Haza megmaradásáért. Mint már annyiszor az idők folyamán.

Manapság az állampolgárok még a hazájukban sem érzik biztonságban magukat, most, a 21. században sem! Szomorú...

Izrael állam megalakulását 1945. május 14-én kiáltotta ki Ben Gurion (1886–1973), aki az ország első miniszterelnöke is lett. Ezt a hazát védik napjainkban fiai és lányai. Izraelnek joga van megvédeni önmagát, tekintve, hogy nem ő volt a támadó fél. A gázai határ mentén élőket – akiknek zöme földműveléssel foglalkozik – álmukban érte a támadás, majd a brutális mészárlás. Védekezni nem tudtak, fegyverük nem volt, még libájuk sem, mint az ókori rómaiaknak, akiket a szárnyasok gágogása mentett meg. Izraelben ki őrizte a határokat? 

Visszatérve az újévre, mi a sepsiszentgyörgyi fiókegyház részéről a brassói zsinagógában egyházi szertartással és hagyományos újévi vacsorával ünnepeltünk. A vacsora elfogyasztása előtt beszédet tartott a zsinagóga elnöke, Roby Roth: köszöntötte az egybegyűlteket és megköszönte a zsinagóga tisztviselőinek évi munkásságát.

Megkérdeztem egy Izraelben élő ismerős orvost, aki pszichiáterként dolgozik a haifai klinikán, hogy miként ünnepelték ott az új esztendő kezdetét. A következőket mondotta: „Pozitívumokra kell terelni a figyelmünket, így könnyebb túlélni a fennálló helyzetet. A pszicholó­giai megterhelést le kell vezetni. Ha a tévé híradásaiba temetkeznénk, szélütést kapnánk, e helyett szelektíven kell figyelni a híreket. Pánikhangulat nincs, nem tapasztalható.”

Kívánom Izraelnek, hogy katonái Dávid király szívét hordozzák magukban, hogy le tudják győzni a sok-sok Góliátot.

Shalom, shalom, Izrael. Shana tova. 

Veres Ibolya, Uzon