Nem könnyű következetesen megmaradni egy dolog mellett – legyen az személy, ügy vagy eszme –, hiszen ebben a fogyasztásra (és túlzásokra) berendezkedett társadalomban számtalan lehetőség, csábítás, újabb és újabb varázslat bűvölete adott, ami elkápráztathatja a szemet-szájat-elmét. Továbbá az „instant” világ (mindent azonnal és rögtön megkapni-elfogyasztani) annyira hangos, zajos, hogy nem mindig tud a józan ész hangja megálljt parancsolni. És így folyamatosan gyártódik, elérhető és fogyasztható (túl) sok minden, ami olcsó, könnyed, lényegtelen.

Ezzel ellentétben az elköteleződés – a megmaradni, kitartani valaki/valami mellett – fizikai, érzelmi és szellemi munkát és megnyilvánulást kér. Hiszen a döntés azt jelenti, hogy kitartással, következetességgel és sokszor lemondással választjuk mindig ugyanazt. A felelősségvállalásnak is szerepe van ebben, hiszen ez az érett ember jellemzője, aki nem „megúszással” és nem csak a könnyebbik úton halad saját érdekében.

Mégis megéri kitartani, elköteleződni, annak ellenére, hogy sok munkával jár, mert folyamatosan ápolni, gondozni, vigyázni kell, hogy érték­álló maradjon. Életünknek bármelyik vetületét nézzük – család, munka, személyes élet –, akkor válik fontossá, ha érték(es)nek tekintjük, erőt és energiát fektetünk bele. Mert mindenre vigyázni kell, hogy megmaradjon, hiszen amit nem táplálunk, az elhal. Így válhatnak értékessé ügyek, eszmék, kapcsolatok, olyan kincsekké, melyek beragyogják életünket és megtöltik azt értelemmel. 

A csak könnyedséggel és szeszélyből vagy unalomból megszerzett dolgok, élmények nem hagyhatnak nyomot a szívben, hiszen annyira felszínesek, mulandók, hogy nem jutnak le a mélybe. Viszont az elköteleződés nyomán érezhető egy nagyon ismerős és mély érzés, ami mindig biztonságot és melegséget ad: az otthonosság érzése. Az, hogy tudjuk, mire számíthatunk, és érezzük, jó helyen vagyunk, összetartozunk.

Keresztes Erika bizalmi tanácsadó