A csend értelmezése címmel Gazdáné Olosz Ella kovásznai textilművész, néprajzkutató gobelinjeiből nyílt emlékkiállítás kedden Bukarestben a Román Paraszt Nemzeti Múzeumában (MNR).
A tárlat megnyitóján Cătălin Davidescu műkritikus úgy értékelte: hiánypótló lehetőség a román főváros közönsége számára közelebbről szemügyre venni a nemzetközi téren már elismert Gazdáné Olosz Ella rendkívül komplex, egyéni hangvételű, kifinomult művészetét. A kolozsvári Ion Andreescu Főiskola textil tanszékén a szőnyegszövés művészetére specializálódott, a székelyföldi Kovászna fürdővárosban látszólag elszigetelten élő és alkotó művész az 1970-es években még nagyon jól beilleszkedett abba a romániai kortárs irányzatba, amely a normák szorításából való kitörés lehetőségeit, a művészi önkifejezés útjait kereste, a sokszor periferikusnak tekintett – üveg-, textilalapú – dekorációs művészetek értékeinek elismertetéséért küzdött. A kritikus rámutatott: Gazdáné Olosz Ella egyéni stílusát, sajátos egyensúlyát nyugat-európai múzeumi zarándoklatok hosszú sorával, majd közel-keleti, közép-ázsiai tanulmányutakkal alapozta meg. Ennek eredményeképpen a művész a 80-as évekre, a 90-es évek elejére tehető „érett” korszakában tudatosan és sikeresen ötvözte a népi hagyományokat a modernizmussal, a minimalizmust a rafinált részletgazdagsággal, a keleti és nyugati befolyásokat.

Fotó: Gazda Zoltán
Gazda József, a kiállítás kurátora és a művész házastársa megköszönte a fővárosi bemutatkozási lehetőséget, amely bizonyítja, hogy „vidéken is születhetnek valódi művészi értékek”. Felidézte: felesége művészetének kiteljesedését nemcsak páratlan tehetsége tette lehetővé, hanem az is, hogy olyan családban nőtt fel, ahol a szövőszék a család szükségleteit kielégítő mindennapi kellékként volt jelen.
Bár alkalma volt tanulmányozni és megismerni mind a nyugati, mind a keleti textilművészetet, Gazdáné Olosz Ella nem másolta le egyik irányzatot sem, hanem a látottakat lelkén átszűrve, ezek szintézisében, az egyszerűség csodálatában találta meg egyéni stílusát – mondta Gazda József, hozzátéve: büszkeséggel tölti el, hogy közelről láthatta e páratlan életműnek a születését.
Virgil Ștefan Nițulescu, az MNR igazgatója köszöntőjében azt mondta: amikor meglátta Gazdáné Olosz Ella munkáit, egyértelművé vált számára, hogy az Új Galéria termeit „neki találták ki”. Az intézményvezető köszönetet mondott a családnak és a Liszt Intézet bukaresti központjának, hogy – Kolkata és Új-Delhi után – elhozták ezt a kiállítási anyagot Bukarestbe.
A több mint három évtizede elhunyt Gazdáné Olosz Ella életművének egy reprezentatív szeletét bemutató tárlat november 10-ig látogatható a Román Paraszt Nemzeti Múzeuma Új Galériájának termeiben. (MTI)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.