Pezseg az élet errefelé rendesen, az ember azt sem tudja, hová menjen, mit ne hagyjon ki. PulzArt fesztivál is volt újra, mindennel, ami ezzel együtt jár. Én most „csak” egy előadás kapcsán fogom megfogalmazni az érzéseimet. Mert hál’ istennek, nekem vannak ilyenek.
Nem szokványosan értelmezett színház volt ez, de ha igazából már színház az, amikor egy ember csinál valamit, játszik, és egy másik őt nézi, akkor ez mégiscsak az volt. Ráadásul itt négy ember, színész „csinált” valamit, és több mint száz ember, néző őket figyelte. Szóval, mi volt ez, ha nem színház? Tíz perc is eltelt, amely alatt három férfi és egy nő nézett szembe velünk a színpadról, székeken ülve. Nem feszült meg az a csend, sejtettük, hogy lesznek itt még fricskák, ezért nem is türelmetlenkedett senki, jó energiájú kíváncsisággal néztünk szembe velük mi is. Persze, aki odajött, nagyjából tudta, hogy mire számítson vagy mire ne... Ez mégiscsak pulzArtos játék lesz, valami meglepő „más”.
A játék témája igen aktuális, és nem kis szorongást okoz. Mesterséges intelligencia, AI. A kezdeti csend után a színészek elkezdtek vele beszélgetni. Mármint AI-val. Elmondták neki, hogy itt ülnek négyen körülbelül százötven ember előtt, elég nagy a csend, kéne csinálni valamit, mi legyen? Mire AI elkezdte osztani a tanácsokat, hogy mit is kezdjen ilyen esetben három férfi és egy női színész. Mi több, küldte a megoldásokat. Végig improvizációkat láttunk, egy, a mesterséges intelligencia által „levezényelt” előadást. AI a megadott koordináták szerint rövid jelenetekkel is szolgált. Azért az enyhén megnyugtató, hogy ebben a pakliban AI barátunknak a gagyisága is felcsillant. Megnyugtató lehet az is, hogy arra a kérdésre, miszerint helyettesíthető lesz-e „vele” a színész, azt válaszolta, hogy szerinte egyelőre (!) nem. Majd egy másik, az előadás végén feltett kérdésre adott, elég hosszú válaszában „beismerte”, hogy az érzelmekhez nincs tudása, képessége.
Remek ötlet, remek színészek, igen szórakoztató másfél órás játék, amelyből a néző sem maradt ki.
Aztán az ember hazamegy, és nem először gondolkodik el azon, hogy mi lesz, ha kifut a kezünkből az irányítás. Megalkottunk valamit, és most rémülten nézzük, hogy mire képes. Már nem is annyira vicces játék ez. Miközben írok, eszembe jut – azt hiszem, nem véletlenül – az a bizonyos Frankenstein-történet. Amikor az „alkotó” keze alól kiszabadul a szörnyeteg. Hiába a beismerő vallomás AI barátunktól, hogy nincs képessége az érzelmekhez, mert lelket nem kapott szegény, valahogy ez mégsem nyugtat meg.
Akik nekünk, velünk játszottak: Göllner Boróka, Derzsi Dezső, Kónya-Ütő Bence, Pálffy Tibor. És bár ennek fele sem tréfa már, azért én betérnék még velük egy ilyen játékra.
Fotó: Facebook / PulzArt
