– Mikor indult az Okulusz nevű könyvklubod?
– Körülbelül hét éve, még Marosvásárhelyen kezdtem el könyvklubot vezetni. Teatrológia szakon végeztem az egyetemen, ott kicsit belekóstoltam a közösségi tevékenységekbe, drámajátékokba, és gondoltam, jó lenne ezt összekapcsolni az olvasás iránti szeretetemmel, létrehozva valamit, amiben én is jól érzem magam, és esetleg mások is. Az első csoportom egy ilyen, drámajátékokkal egybekötött könyvklub volt, ami körülbelül egy évig működött. Havonta egyszer találkoztunk, és volt egy közös könyv, vagy csak közös téma, amit feldolgoztunk. Később gyermekekkel is ugyanezt szerveztem: sulikba jártam, olvastunk, könyveket gyűjtöttem nekik szponzorok révén stb. De rájöttem, hogy a gyermeket könnyű irányítani, befolyásolni, nagyobb kihívást jelent számomra a felnőttekkel való munka, és talán nagyobb hatása is van ennek, mert ha a felnőtteket sikerül kíváncsivá tennem az irodalom iránt, ez példamutatóan hat majd a gyermekeikre is. Úgyhogy elkezdtem újra felnőttekkel foglalkozni. Tavalyig működött ez a könyvklub Marosvásárhelyen, aztán Sepsiszentgyörgyre költöztünk, és itt folytatom.

– Honnan kezdődött a könyv, irodalom iránti szereteted?
– Értelmiségi családból származom, a könyvespolc faltól falig ért nálunk, nagyszüleim és a szüleim is rengeteget olvastak, így nyilván az én életemnek is fontos részévé vált a könyv. Bár egy ideig inkább arra használtam az olvasást, hogy az iskolában teremtsek magamnak egy szerepet. Már a második-harmadik osztályban észrevettem, hogy a tanító néni meg a gyerekek is felfigyeltek rám, amikor elmondtam például, hogy a vakációban elolvastam nyolc könyvet... Éreztem, hogy emiatt különc vagyok, akit amolyan okostojásnak tartanak, és jól esett ez az álca. Így aztán kitartottam mellette. Később persze rájöttem, hogy elsősorban nem erről szól az olvasás, hanem sok minden másról.

– Például miről? Milyen más lehetőségeket nyitott még számodra?
– Miután véget ért az iskola, már senkit sem érdekelt, hogy én mennyit olvasok, és észrevettem magamon, hogy kezdek valóban kíváncsi lenni egyes szerzőkre. Tudni akartam, hogy például mit tud adni nekem egy latin-amerikai szerző, vagy egy északi, érdeklődtem a kortársak iránt is, és egyre több olyan embert ismertem meg, akik hasonló olvasmányokat szerettek. Jó volt megbeszélni velük egyes könyveket, izgalmas volt néha megdolgoztatni magam, mert ugye vannak olyan szövegek, amelyek tényleg próbára teszik az embert, amelyeket nem mindig élvezet olvasni. Például a Száz év magányba nagyon sokan belebuktak már... Közben meg ezek a könyvek olyan szinten fejlesztik a tudatos olvasást és az ember gondolkodását, olyan információkat adnak a világról, hogy hosszú távon mindenképp megéri, ha átrágja magát rajtuk az ember. Én például sokáig azt mondtam, hogy nem szeretem a történelmi regényeket, de tavaly elkezdtem történelmi vonatkozású könyveket olvasni különböző világrészekről, és rájöttem, hogy ez rendkívül izgalmas. Folyamatosan fedezek fel magamban olyan ismereteket, amelyeket az olvasásnak köszönhetek, és amelyek nélkül sokkal szegényebb lennék.

– Hogyan működik egy olvasóklub?
– Havonta elolvasunk egy könyvet, és megbeszéljük. Semmi extra, és kissé mégis viszolyognak tőle az emberek, valószínűleg attól tartanak, hogy ott idegen vagy kevésbé ismerős emberekkel kell beszélgetni. Az olvasmányélményeknek mindig van valamilyen személyes vonatkozásuk, és talán attól félnek, hogy ezt meg kell osztaniuk másokkal. Amolyan női foglalkozásnak tartják a könyvklubot, és valóban, többen járnak nők, mint férfiak. Nálam azért férfiak is vannak, akik, ha nem is mindig egyszerre, de járnak.

– Nem kötelező a jelenlét?
– Nálam nem. Több olyan könyvklub van Erdélyben vagy akár Sepsiszentgyörgyön is, ahol ezt sokkal szigorúbban veszik, néhány hiányzást még megbocsátanak, de aztán hívnak valakit az ember helyébe. Nálam nincs ilyen szigorúság, én próbálok nagyobb szabadságot hagyni az olvasóknak. Ha megtetszik valakinek egy könyv, amit olvasunk, ő is elolvashatja és eljöhet beszélgetni, de nem lesz baj abból, ha legközelebb csak fél év múlva találkozunk. Nem az a célom, hogy zárt közösséget hozzak létre, inkább teret szeretnék adni bárkinek a közös könyvolvasásra, az irodalomba való betekintésre.

– Mindenki ugyanazt olvassa, vagy van választási lehetőség?
– Régebb volt egy kiválasztott témánk, amiről bárki bármit olvashatott, de az olvasók inkább azt szerették volna, hogy egy nevesített könyv legyen, amit mindenki elolvas. Ezután találkozunk valahol, és megbeszéljük a könyvvel kapcsolatos élményeinket.

– Te választod ki az olvasmányokat?
– Nagyrészt igen, de ez nem szabály, más is javasolt már könyveket. Viszont azt vettem észre a tagokon, hogy szeretik, ha megszabom az irányt. Van olyan csoporttagunk, aki nem szeret beszélni a saját kedvenc könyveiről, ő elolvassa, amit ajánlunk, de nem akar ajánlani semmit, mert neki ez túl személyes. Ami szerintem teljesen rendben van. Én pedig tényleg nagyon sok időt szentelek arra, hogy új könyveket hozzak be, vagy olyanokat, amilyenekkel nem feltétlenül találkozik az itteni olvasó. Működtetek egy Instagram-oldalt is, ahol könyveket ajánlok, és több olyan felhasználóval kommunikálok, akik ugyanezzel foglalkoznak. Próbáljuk egymást tájékoztatni, felhívni a figyelmet egy-egy könyvre. Leginkább ez alapján választom ki az olvasnivalót. Csak két-három hónappal szoktam előre gondolkodni, és igyekszem mindig nagyon változatos könyvlistákat összeállítani, nem feltétlenül bestsellerekből. Sőt, azt hiszem, nem is volt bestseller nálunk. Klasszikusokat sem szoktam túl gyakran választani, mert úgy gondolom, hogy a klasszikus műveket nem kell már bemutatni az embereknek. Inkább olyan kortárs szerzők műveit ajánlom, amelyek nem kerültek még be a köztudatba nálunk, pedig nagyon értékesek.

Olvasás az idei Tricikli Fesztiválon

– Tehát aszerint választasz, hogy mi a trend az olvasókörökben?
– Olyan is volt, amikor téma szerint választottam, például azt mondtam, hogy olvassunk klifit (klímairodalmat). Bárki bármit olvashatott, és a végén összevetettük. Vagy például Marquezt adtam meg témának, akitől bármit olvashattak. De többnyire azért címeket szoktam megjelölni, és tényleg nagyon figyelek arra, hogy színes legyen a lista. Ha az egyik hónapban nőiesebb könyv volt, a következőben biztosan nem az lesz, ha az egyikben magas irodalmat olvasunk, a következőben könnyebb olvasmányt ajánlok stb. Próbálok úgy válogatni, hogy akik eljönnek, ne érezzék azt, hogy én bármit is rájuk szeretnék erőltetni. Éppen fordítva, nyitogatni szeretném az érdeklődést minden irányban.

– Mi történik, ha valaki nem tudja időben elolvasni a könyvet?
– Nem szoktam hosszú könyveket választani, négyszáz oldal fölötti nem nagyon volt. Egyszer akadt hosszabb, de nem volt kötelező elolvasni. Viszont novelláskötetet is ajánlottam. Tisztában vagyok azzal, hogy mennyi idejük van olvasni az embereknek, és azzal is, hogy van, aki mást is szeretne olvasni, nem csak az általam választott könyvet. Tehát próbálok rugalmas lenni annak ellenére, hogy én a hosszú könyveket szeretem jobban. Előfordult, hogy valaki nem olvasta el időre, vagy azért nem olvasta el, mert nem tetszett neki. Érdekes beszélgetéseket tud ez is eredményezni; általában az a tapasztalatunk, hogy ha egy könyv nem tetszik az ötvenedik oldalig, azért mégis érdemes tovább olvasni. Ha hagyja az ember, hogy dolgozzon vele a szöveg, egy kicsit megerőlteti magát, utólag mindig megéri. Én úgy gondolom, hogy jó szövegeket hozok, senkinek sem szeretném az idejét pazarolni. De visszatérve, sosem volt gond, ha valaki nem tudta elolvasni, vagy még nem fejezte be a bizonyos könyvet, neki volt rossz, ha így eljött, mert spoilereztünk, mindent megtudott előre.

– Hol szoktatok találkozni?
– Igyekszem mindig komfortos helyet választani, ahol leülünk, és próbálom úgy elindítani a beszélgetést, hogy ne kérdezz-felelek legyen, mint az iskolában, és ne az egyetlen jó választ keressük, mert ilyen nincs is valójában. Fontos olyan közeget teremteni, hogy bármilyen vélemény beleférjen a beszélgetésbe, adott esetben akár vita is létrejöhessen. Volt már olyan is, hogy nagyon heves vita alakult ki egy könyvről... Én nem szeretem túlságosan személyesre venni ezeket a beszélgetéseket, ahhoz másfajta végzettségre is szükségem lenne. Az már az irodalomterápia felé hajlana, ami nem az én asztalom... Alapvetően az a célom, hogy éljük meg azt a nagyon különleges élményt, hogy valakikkel együtt elolvastunk egy könyvet, és frissen, forrón megbeszéljük. Szerintem ezt kevesen tapasztalták meg, pedig rendkívül izgalmas. De visszatérve a kérdésedre, nincs állandó székhelyünk, nem akartam leragadni sehol, próbálom megismerni ezáltal is a várost.

– Mikor kezdtétek az új évadot, és milyen olvasmánnyal?
– Az augusztusi szünet után Ia Genberg Részletek című regényét olvastuk, és erről beszélgettünk az évad első találkozásán, szeptember 27-én, pénteken. Általában oda szoktam figyelni a Booker-díj nevű rangos elismerésre, mert érdekes könyvekre hívja fel a figyelmet. Ez volt a listáról az egyetlen könyv, amely magyarul is megjelent, ezért olvastuk éppen ezt. Ebben a hónapban Patti Smith Kölykök című könyvét olvassuk, ami egészen más műfaj, novemberben Paul Auster Az illúziók könyve, decemberben pedig Philip Roth Amerikai pasztorál című kötete következik a sorban.

– Hányan járnak az olvasóklubodba?
– Olyan 8–9 ember az átlag, néha többen, néha kevesebben.

– Több könyvklub is működik a városban. Vannak átfedések?
– Van egy hölgy, aki a könyvtár könyvklubjába is jár. Az női könyvklub, és zárt, gondolom, hogy kimondottan női témákról olvasnak, beszélgetnek. A másik könyvklubot a Kalot Egyesület működteti, az is zárt csoport. Nem sokat tudok róluk, pedig jó lenne, ha tartanánk a kapcsolatot, én nagyon szeretem az ilyenfajta együttműködéseket. Pár hete volt egy könyvcsere eseményünk, ahol megkeresett a brassói könyvklub vezetője, hogy valamit találjunk ki közösen, és nagyon örültem neki. Vásárhelyen például volt könyvklubok találkozója, és mindig jó érzés volt együtt lenni azokkal, akikkel hasonlóképpen gondolkodtunk.

– Hogyan lehet bekapcsolódni a könyvklubodba?
– Elsősorban a közösségi médiában hirdetem az olvasmányainkat az Okulusz oldalon. Létrehozok eseményt minden könyvklubhoz, de nemcsak erről szól az oldal, más könyvajánlók is vannak... Bízom benne, hogy eljut az információ azokhoz, akiket érdekel. Valahogy megtalálnak az emberek, néha váratlanul betoppantak idegenek. És szerintem olyanok is vannak, akik elolvassák az ajánlott könyveket, de nem jönnek beszélgetni. Mert volt olyan, hogy az olvasmány meghirdetése után mind elfogytak az adott könyvek a könyvesboltból, de nem jár annyi ember a klubba, ahány könyv elkelt. Az évadnyitó könyvvel is így jártunk. Persze, lehet, hogy ezek csak véletlen egybeesések. Nem baj, ha nem jönnek el, a cél valójában az, hogy minél többen olvassanak könyvet. Szóval nagyon örülök a láthatatlan követőknek is.

Király Istvánnal a marosvásárhelyi nemzetközi könyvvásáron

– Hogyan szerzitek meg az elolvasandó könyveket? Olyan címeket keresel, amelyek megvannak a sepsiszentgyörgyi könyvesboltokban, vagy rendelni szoktatok? E-könyveket is olvastok?
– Alapvetően mindenkire rá van bízva, hogy honnan szerzi be a könyvet, de olyan olvasmányokat szoktam ajánlani, amelyeket meg lehet kapni a helyi könyvesboltokban vagy könyvtárban, és emellett persze kölcsön is szoktuk adni ezeket egymásnak, ha mégiscsak nehezebben beszerezhető könyvről van szó, vagy valaki nem szeretné azt megvásárolni. Olyan is volt, hogy közösen rendeltünk meg könyveket. És persze e-bookon is olvasunk, az újabb könyvek ilyen formában is beszerezhetőek, és így sokkal gyorsabban eljutnak hozzánk. Én magam olyan fele-fele arányban olvasok hagyományos és e-könyveket.

– Korábban egy irodalmi podcasted is működött Okulusz néven. Mesélnél erről?
– Igen, két éven át működött, a járvány ideje alatt. Általában egy bizonyos témára reflektálva hoztam könyvajánlókat, de magáról a témáról is próbáltam minél több ismeretet megosztani a hallgatókkal, hogy kontextusba helyezzem az adott kötetet. Harminc-negyven-ötven perces műsorokat készítettem, egyikben-másikban interjúk is voltak, szerzőket, fordítókat szólítottam meg. B. Szabó Zsolttal, a férjemmel van egy otthoni stúdiónk, úgyhogy technikailag minden adott volt.
Valójában csak idén tavasszal hagytam ezt abba, főként az idő hiánya és az anyagiak miatt. Egy évig volt rá egy ösztöndíjam, ami motivált, de ahogy ez megszűnt, mindenféle más munkát végeztem, és egyre kevésbé fért bele az időmbe. Több mint tíz órát készültem egy-egy részre, ennyi időbe telt összegyűjteni az adatokat, elolvasni a könyvet, interjút készíteni, megírni a szövegeket, megszerkeszteni a műsort stb., amit egy idő után önkéntesen végeztem, és az embernek nyilván vannak prioritásai. Nagyon szerettem valójában, és a visszajelzésekből kiderült, hogy sok láthatatlan követőm is volt, de azért jól esett visszatérni az életbe, emberek közé.
Ezenkívül könyvcseréket és más irodalmi rendezvényeket is szerveztem Marosvásárhelyen, benne voltam a könyvvásár szervezőcsapatában is. Kevésbé szakmai irodalmi eseményeket is kitaláltam, amelyek jobban közelítettek a mindennapi emberek mindennapi gondjaihoz. Az olvasóklubbal együtt ezeket is szeretném folytatni Sepsiszentgyörgyön.

– Hogyan tud összekapcsolódni az irodalom a hétköznapokkal? Te például hogyan tudod kamatoztatni a munkádban?
– Jelenleg híradósként dolgozom a Rádió Gagánál, ami azt jelenti, hogy rengeteg hírt olvasok, és ezekből öt-hat soros rövidhíreket szerkesztek, olyanokat, amelyek jobban hangzanak élő beszédben. Tömörítem az információkat. Úgy gondolom, hogy a fogalmazás szempontjából nagyon hasznos, hogy sokat olvassunk, ezenkívül tájékozottabbá tesz, segít könnyebben megérteni az összefüggéseket a világban zajló események között. És persze a hitelesség is fontos. A tájékozottság segít eldönteni, hogy mit érdemes komolyan venni a rengeteg hírből, amellyel találkozom, és azokat hogyan kell továbbadnom, milyen szempontok szerint válogatok, vágok, dolgozom... Valójában mindenhez köze van az olvasásnak, hisz elsősorban gondolkodni tanít.

– Mit tegyen, aki szeretne csatlakozni az olvasóklubodhoz? Kövesse a Facebook-oldalad?
– Igen, elsősorban az Okulusz Facebook-oldalát ajánlom neki, ahol első kézből tájékozódhat arról, hogy mikor és hol találkozunk, mit olvasunk. Szeptemberben a Bábelben találkoztunk. Ha valaki aktív taggá szeretne válni, azt beveszem a messenger csoportunkba is, ahol gyorsabban eljutnak hozzá az információk, és részt vehet akár a döntésekben is.

– Van-e valamilyen recept arra, hogy hogyan lehet egy hónap alatt elolvasni 400 oldalt, ha a munkahelyén nem tud olvasni az ember, gyerekei vannak stb.?
– Igen, tisztában vagyok azzal, hogy egyes embereknek ez nagy kihívás. Elsősorban talán elhatározás kérdése. Én például magammal viszem mindenhova az olvasmányaimat, mindig van a táskámban könyv vagy e-book-olvasó. És amikor van tíz szabad percem, belelapozok, elolvasok néhány oldalt. Persze van, aki nem tud így olvasni, nemrég beszélgettem valakivel, aki mondta, hogy megpróbálta ezt a módszert, de nem tudott elmélyülni a szövegben. Én úgy gondolom, hogy ha az ember megpróbál naponta 20–30 oldalt elolvasni egy csendes helyen, néha úgy belendülhet, hogy nehéz lesz abbahagynia. Szerintem az a legfontosabb, hogy esélyt adjunk magunknak az olvasásra. Elhatározás kell, és jó könyvek, ennyi. Mert ha valaki melléfog, akkor megtörténhet, hogy egy ideig nem kíván olvasni. Szerencsére rengeteg esély van tájékozódni, az Instagram tele van könyvajánlókkal – kritikákkal, élménybeszámolókkal, videókkal –, bárki megtalálhatja a hozzá közel álló olvasmányt. Én például nagyon szeretem azt, amikor egy ismerős rám ír, hogy mondjuk eltörte a lábát, és ajánljak nekik olvasmányt ebben a témában. Ilyenkor összeállítok neki egy listát, és átküldöm.

– Ennyire naprakész vagy mindennel az irodalomban?
– Utánanézek. Például az Okulusznak volt egy olyan akciója valamelyik karácsonykor, hogy a jelentkezőknek el kellett mondaniuk, milyen nemű, foglalkozású, hobbijú személynek szeretnének könyvet ajándékozni, és én összeállítottam nekik egy listát. Harmincnál is több kérés érkezett, rengeteget dolgoztam ezzel, de nagyon élveztem.

– Miért fontos számodra a könyvklub működtetése?
– Valahogy érzi az ember, amikor valami iránt nagyon elhivatott. Amikor észreveszem magamon, hogy például nagyon lelkesen beszélek valamiről, az mindig gyanús, akkor valószínűleg személyes közöm van hozzá, tehát érdemes afelé irányulnom. Néha ez áldozatokkal is jár, de ha azt teszi az ember, amit szeret, előbb-utóbb túllendül a nehézségeken. Például a már említett együttműködési kérés úgy feldobott, hogy a legnagyobb örömmel végzem tovább a könyvklubbal kapcsolatos munkáimat. Az ilyenekből is érzem, hogy a helyemen vagyok. Jó érzés átadni mindazt, amit én gondolok az olvasásáról. Nagyon fontos nyitottnak lenni, de közben igényesen kell válogatni, mert manapság felfoghatatlanul sok könyv jelenik meg, és nem mindegy, hogy mit olvasunk. Tudom, hogy rengeteg embernek nincs ideje mindennap olvasni, és nem mindegy, hogy abban a kis szabadidejében milyen szövegeket vesz a kezébe. A közelmúltban például megjelent egy könyv a családon belüli erőszakról, ami pocsékul van megírva, és mégis rengetegen olvassák, mert bestseller, mozifilm is készült belőle. Ugyanakkor van egy másik könyv, ami ugyanerről szól, de igényesen, egész más megközelítésben, mégis kevesen ismerik. Néha csalódottan figyelem a trendek alakulását, nem értem, hogy vajon miért kell ennek így lenni, és ez még jobban ösztönöz, hogy átadjam az embereknek: nagyon fontos döntéseinkben a tudatosság.
Persze változik az ember az évek során, időnként lelkesebb, máskor kevésbé az, az önkéntes munkánál pedig gyakrabban mélypontra juthatunk, amikor úgy tűnik, hiábavalóan fáradozunk. Nyilván nekem is voltak ilyen időszakaim, de azt hiszem, alapvetően olyan beállítottságú vagyok, aki szereti formálni a környezetét, aki szeret tenni a közösségért, és ez előbb-utóbb újra belelkesített. Úgy gondolom, hogy ha nyugdíjaskoromra elmondanák rólam, hogy tettem valamit ezért a városért vagy az erdélyi olvasóközösségért, akkor már megérte. Nem beszélve arról, hogy én is rengeteget fejlődöm ezáltal.