Az elnöki vagy félelnöki államformát álmodó, akaró államfő budapesti kijelentései, kirohanásai után tovább folytatja az énjéből is fakadó mutatványos cirkuszi jeleneteit. A Székelyföld területi autonómiájának hangos tagadása után valami olyasmit is mondott ott: addig kell mondani, hogy NEM, amíg a székelyek végre megértik, és elfogadják ama kijelentését, hogy SOHA.
Bizonyára azért is jött megint a székely fürdővárosba, hogy ezt ismét elmondja, de egyben azért is, hogy a székelymagyarságot saját vezetői ellen hangolja. No meg azért is, hogy a Nagy-Romániát hisztériásan féltők után vagy éppenséggel helyett — szavazatszerző meggondolásból hazabeszélve — az etnikai tisztogatás vádjával támadja, s félelembe, azaz vég nélküli börtönbe kényszerítse, zárja a szabadságharcát ma is vívó, az önkormányzásra törekvő, készülő székelységet. A híradások szerint kijelentéseire, vádaskodásaira, illetve azok magyarázataira előzetesen kiszabott idejének többszörösét sem sajnálta. S hogy a területi autonómia gondolatától, jogos igényétől eltántorítson, eltávolítson, ezért a sebtében kinevezett és a napokban a Székelyföldre menesztendő miniszterein keresztül a segítségét is beharangozta.
Tipikus, ismerős, ám egyben veszélyes is ez a játék, azaz a vád, az ígérgetés és a zsarolás tervszerű keverése. Kérdem én: a székelység le fog mondani, lemondhat a létét hosszú távon szavatoló önkormányzásról, azaz a területi autonómiáról csak azért, mert holnap vagy holnapután a felajánlott vagy a kapott segítségnek is köszönhetően valamelyest változnak az itteni állapotok?
Igen, ahhoz kétség nem fér, hogy ez a csatolt országrész és hű fiai jobb sorsot érdemeltek volna eddig is, és jobb sors járna nekik ezután is. Ugyanakkor az sem kétséges, hogy velünk számolnia kellett volna és számolnia kell ma is annak az államnak, amely a szuverenitását reánk kiterjesztette. Ám valóban jobb sorsa, emberibb és magyarabb mivolta csak akkor és csakis akkor lesz a székelységnek, ha a saját kebeléből választottak által önmagát kormányozza, ha felülről nemcsak ígérgetnek és időnként segítgetnek — ám állandóan fenyegetnek —, hanem ha békén hagyják, mi több, törvényekkel is segítik abban, hogy közösségként elei ép szálláshelyén, szülőföldjén megmaradhasson.
A szolgálatok által is ismert és gyakorolt veszélyes játék helyett az államelnök jobban tenné, ha következő székelyföldi látogatása előtt alaposan tanulmányozná a székelység ezredévnél is gazdagabb történelmét, a székely szokásjogokat, illetve már az 1500-as években is létező Székely Nemzeti Constitutiót. S talán ezen hasznos tanulmányát kiegészíthetné a Koszovótól Korzikáig tartó kirándulással, tájékozódó kiruccanással, hadd lásson másabb világot is, mint ami a zsebében hordott alkotmányban és az ő fejében is van ma. A bizalmat eljátszani könnyű, de visszaszerezni nagyon nehéz, talán lehetetlen is!
Veress Dávid, Csíkszereda
