A múlt hét végén tett ígéretéhez híven, mára Csíkszeredába küldte néhány miniszterét Traian Băsescu államfő, hogy a székelyföldi városok, illetve Hargita és Kovászna megye vezetőivel a térség fejlesztéséről egyeztessenek.
Igaz, nem épp azok a tárcavezetők érkeznek, kiket eredetileg küldeni szándékozott az államfő, a turisztikai miniszter helyett a sportminiszter jön, ami nem baj, hiszen e téren is van előkészített dokumentációja Sepsiszentgyörgynek, sőt, Antal Árpád András azzal fogja tesztelni Băsescu ígéreteinek komolyságát, hogy Monica Ridzi aláírja-e a sportbázisnak a város tulajdonába való átutalásáról még a múlt kormányzati ciklus végén összeállított kormányhatározatot — jelentette ki a polgármester.
Ami a fejlesztési minisztert illeti, Vasile Blagától a már benyújtott tervek támogatását fogja kérni: az országos lakásügynökség tömbházépítő és a tömbházak hőszigetelési programjának folytatását, a romáknak szociális lakások építésére benyújtott tervezet finanszírozását, a Domb utcai, földrengés meggyengítette tömbházak javítási költségeinek fedezését, hogy Sepsiszentgyörgy maradjon benne az úszómedence-programban, és vegyék be még idén a jégpálya-építési tervezetbe, valamint hogy az Országos Befektetési Ügynökség támogassa az új sportcsarnok építését. És végül Radu Berceanu közlekedési minisztertől a Brassó—Csíkszereda útvonalon Sepsiszentgyörgyöt megkerülő terelőút tervezésére és a megyei tanáccsal közösen a Brassóba vezető gyorsforgalmi út megépítésére kér támogatást, valamint a 12-es országút Kökös és Bükszád közötti részének régóta ígért korszerűsítésére ütemtervet, különös tekintettel az Olt-híd javítására, hiszen ezt össze kell hangolnia a városban zajló munkálatokkal (járdajavítás, bicikliút építése, közvilágítás felújítása), de szóba hozza a második Olt-híd megépítésének kérdését is. Mint mondta, a miniszterekkel politikai jellegű tárgyalásokat nem folytat (a második alprefektusi hely szül vitát, a Demokrata-Liberális Párt helyi vezetői még mindig úgy tudják, az is őket illeti meg). Mindezt egyelőre elégségesnek tartja, ha az államfővel és a miniszterelnökkel is egyeztetik.