Barót központja
Lemondott a Magyar Polgári Párt baróti szervezetének elnöke, Márton István és a baróti elnökséghez tartozó Zoltán Elek, Szőcs Gyula és Nagy Zoltán. Szolidaritásból megvált tisztségétől az MPP megyei elnökségének tagjaként tevékenykedő ifj. Csiki Béla is. Tettüket azzal indokolták: nem kívánnak együttműködni a velük ellenségesen viselkedő, nem nemzeti, hanem liberális eszméket valló baróti polgármesterrel, Nagy Istvánnal. A megyei szervezet elnöke, Kulcsár Terza József úgy nyilatkozott: lemondásukat tudomásul vette, de nem fogadta el, mert szerinte régi tagjaik meggyőzhetőek, hogy folytassák a munkát.
A baróti szervezetből kilépők tettüket csak néhány sorban indokolták meg, ám Csiki Béla részletesen taglalta lépésének okait. Felmondólevelében úgy fogalmaz, sajnálja, hogy a megyei elnökség nem vette figyelembe a Nagy István személyével kapcsolatos figyelmeztetéseit, s csapatának hitelt adtak. ,,A Baróton kialakult helyzetre való tekintettel tudatom, hogy a továbbiakban nem kívánok részt venni a párt vezetésében Nagy Istvánnal és csapattársaival. A polgármester részéről több hónapja tartó ellenségeskedés késztetett jelen felmondásom megfogalmazására. (...) Mi, akik az elmúlt évek során hozzájárultunk a párt megalakulásához, nem csellel és mások aláaknázásával próbáltunk dolgozni, vezetni a pártot. Sajnálom, hogy igazam belátható időn belül beteljesül." Csiki Béla kifejtette: Nagy István személye elriasztja a párttól a vállalkozókat és az értelmiséget, így sem támogatójuk, sem olyan markáns személyiség nincs a házuk táján, aki szellemileg lenne képes a párt építéséhez hozzájárulni. Az ellenségeskedésen azt érti, hogy Nagy István nem egy alkalommal terjesztett Márton Istvánról és róla hamis pletykát, s tett olyan rosszindulatú megjegyzéseket — többek közt szabadkőművesnek titulálta — amelyeknek célja az volt, hogy hiteltelenítse személyüket. A megyei szervezetre tett utalása is arra vonatkozott, hogy bedőltek a polgármester valótlan állításainak.
Nagy István nem kívánta kommentálni Csiki állításait, mindössze annyit nyilatkozott, hogy nem tudja, miért mondtak le valójában.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.