Filmvetítések, műhelymunkák és közönségtalálkozók mellett konferencia és szakmai vita is része a csütörtökön rajtoló Székelyföldi Animációs Filmfesztivál második kiadásának, melyre a szervezők elismert szakembereket is meghívtak. Az október 24–26. között zajló rendezvény az animációs filmek iránt érdeklődő közönségnek friss, tartalmas programot kínál, míg a meghívott szakmabeliek számára a kapcsolatépítést, egymás munkáinak megismerését teszi lehetővé.
A fesztivál szervezői szerint – Művész mozi, Kónya Ádám Művelődési Ház, a Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola és a Sic-Art Egyesület – az animációs filmfesztivál friss programjai révén Sepsiszentgyörgy pezsgő kulturális életét gyarapítja, miközben felhelyezi a várost „egy művészeti ág kulturális térképére”. A meghívottak révén a rendezvény ugyanakkor „olyan hidat épít, amely összeköti Budapestet és Bukarestet, és aktívan bevonja a térség többi nagyvárosát is” – mutattak rá tájékoztatójukban. A háromnapos rendezvény változatos programokat kínál. Filmvetítések, konferenciák, műhelymunkák, kiállítások, közönségtalálkozók mellett a fesztivál műsora kimondottan a fiatalokat megszólító eseményeket is tartalmaz, a meghívott szakemberek ugyanis az iskolákban tartanak majd animációs foglalkozásokat a diákoknak. Ezek célja, hogy a közelebb vigye a fiatalokhoz az animációt és a filmművészetet, megismertesse ezzel a generációval a mozgóképes műfaj ezen ágát.
A Székelyföldi Animációs Filmfesztivál második kiadásának meghívottai elismert szakemberek, vendége lesz az eseménynek a többszörös díjnyertes producer, Muhi András (Testről és lélekről, A feleségem története, Elfogy a levegő), Baumgartner Zsolt animációs filmrendező, akinek animációs játékfilmjét, a Kojot négy lelkét Magyarország a 2024-es Oscar-díjra jelölte a legjobb nemzetközi film kategóriában, illetve részt vesz a rendezvényen Péterffy Zsófia EFA-díjas animációs filmrendező, akinek Kalózok szeretője című filmjét a velencei fesztiválon díjazták. Ugyancsak a velencei filmfesztivál díjazottja Bogdan Mureșanu is, aki Valentin Urziceanu, Mirona Radu, Ștefan Buzea (Valea regilor, Fram, a jegesmedve), Radu Nicolae (Mercy Street) és Radu Vasile mellett szintén a fesztivál meghívottja. Jelen lesz továbbá a fesztiválon Felméri Cecília, Balázs Zoltán, Fazakas Szabolcs, valamint Ferencz Boglárka is.
A szervezők közölték, a rendezvény célja, hogy a közönség számára kiemelkedő kulturális élményt nyújtson, a nemzetközileg elismert meghívottak révén pedig a szakmai kapcsolatok erősítését szolgálja, s ezáltal az innováció és az együttműködés fontos platformjává váljon.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.