Őrtüzek Háromszéken: Autonómia nélkül nincs jövő!

2024. október 27., vasárnap, Közélet

Székelyföld autonómiájának napján, vasárnap este őrtüzeket gyújtottak több háromszéki, illetve székelyföldi település szomszédságában, és ez alkalomból felolvasták Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnökének üzenetét. Délelőtt a Sepsiszéki Székely Tanács kezdeményezésére az autonómiáért imádkoztak történelmi egyházaink templomaiban.

  • Őrtűz Sepsiszentgyörgy mellett az Orotványon (Pacé). Fotók: Ferencz Csaba
    Őrtűz Sepsiszentgyörgy mellett az Orotványon (Pacé). Fotók: Ferencz Csaba

A sepsiszentgyörgyi Orotványon is felolvasott, Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke által aláírt, Autonómia nélkül nincs jövő című kiáltvány rámutatott: október 27-én, Székelyföld autonómiájának napján „azért gyűltünk össze – székelyek és a velünk szolidáris közösségek tagjai –, hogy ismételten kinyilvánítsuk igényünket Székelyföld területi autonómiájára”.

Mint a dokumentumban Izsák Balázs fogalmazott, szembenézve azokkal a nehézségekkel, amelyet a szomszédunkban elhúzódó fegyveres konfliktus okoz, „mély elkötelezettséggel erősítjük meg, hogy autonómia nélkül nincs jövő Székelyföldön! Ismételten kijelentjük: Székelyföld területi autonómiája a béke, a biztonság és a jólét záloga, egy olyan jogi keret, amely garantálja Székelyföld minden polgárának a teljes és tényleges egyenlőségét”.

 

 

Elhangzott: akaratunk, igényeink az elmúlt több mint két évtized során nem változtak. „Bebizonyítottuk – rögzíti a dokumentum –, hogy a hatóságok akadályozása ellenére európai szinten is fel tudunk lépni Székelyföld érdekéért. Az elkövetkező időszakban újabb próbatétel vár ránk: a nemzeti régiók érdekében egy évtizeddel ezelőtt indított polgári kezdeményezés benyújtása az Európai Bizottsághoz”. Mint írják, a nemzetközi konjunktúra ugyan nem kedvez a nemzeti régiók ügyének, „a közel másfél millió támogató aláírás azonban kötelez, hogy az önrendelkezés eszményét a közösségi akarat segítségével sikerre vigyük”.

Igényeljük Székelyföld területi autonómiáját – hangsúlyozza Izsák Balázs –, úgy, ahogy azt a Székely Nemzeti Tanács által elfogadott Autonómia Statútum is rögzíti. „Autonómiát Székelyföldnek, szabadságot a székely népnek!” – e szavakkal zárul a kiáltvány. (mol)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 757
szavazógép
2024-10-26: Sport - Miska Brigitta:

Kétgólos előnyt leadva remizett a Sepsi OSK (Labdarúgás, SuperLiga)

Drámai végjátékban bukta el a győzelmet a sepsiszentgyörgyi csapat, amely pénteken nagyon közel járt ahhoz, hogy meglepetést okozzon a Kolozsvári CFR vendégeként. A háromszéki együttes a 83. percben még két góllal vezetett, azonban a házigazdák a hajrában egyenlítettek a SuperLiga 14. fordulójában.
2024-10-28: Elhalálozás - :

Elhalálozás