Közel egy hónap után ismét nyerni tudott a megyeszékhelyi Sepsi-SIC, amely a teremlabdarúgó 1. Liga 8. – a visszavágó-sorozat első – fordulójában izgalmas mérkőzésen 5–2-re győzött a Háromszékre látogató Marosvásárhelyi VSK ellen. A tabella 4. helyére előrelépő zöld-fehéreknek ez volt az idénybeli második sikerük, emellett négy döntetlen és két vereség van a tarsolyukban.
Rosszul kezdődött az aktuális szezonbeli harmadik székely rangadó a Sepsi-SIC számára, amely alig félpercnyi játék után Pogăcean góljával hátrányba került (0–1). A gyors vendégtalálat felébresztette a szentgyörgyi fiúkat, akik a folytatásban ismét megmutatták, hogy képesek elszántan harcolni a győzelemért. A kiegyenlített küzdelem következő találatára a 12. percig kellett várni, amikor is a házigazdáktól Mánya vette be a jól védő Tătar kapuját (1–1). A mieink öröme nem tartott sokáig, hiszen két perccel később a duplázó Pogăcean ismét előnyhöz juttatta a vásárhelyi együttest (1–2). A szentgyörgyi válasz ezúttal villámgyors volt, a 15. percben Vajna góljával ismét egyenlő állás volt olvasható a Szabó Kati Sportcsarnok eredményjelző tábláján (2–2). A szünetig mindkét oldalon akadt még ziccer, de a hálóőrök tették a dolgukat, így döntetlen állásnál vonultak szünetre a csapatok.

A VSK edzője, Cosmin Gherman már a második játékrész elején szerette volna eldönteni a párharcot, ezért vészkapussal rohamozott alakulata. A Sepsi-SIC azonban kiválóan védekezett, a kapuban pedig Korodi mindig résen volt. A 32. percben Gáll egy elcsípett labdából harmadszor is megzörgette a vásárhelyiek hálóját (3–2), majd a folytatásban Kanyó két hatalmas találatával 5–2-re alakult az eredmény. A véghajrában ismét beszorult kapuja elé a hazai csapat, de a vendégek nem találták jó védekezésük ellenszerét, így a Luceafărul Buzău után a Marosvásárhelyi VSK ellen is nyert a szentgyörgyi gárda.
A folytatásban a futsalválogatott összetartása miatt szünetel az élvonalbeli bajnokság, a Sepsi-SIC pedig november 9-én a címvédő Galaci United együttesét fogadja.

Teremlabdarúgó 1. Liga, 8. forduló: Sepsi-SIC–Marosvásárhelyi VSK 5–2 (2–2).
Sepsiszentgyörgy, Szabó Kati Sportcsarnok. Mintegy 210 néző. Vezette: Liviu Chița és Benedek András. Sepsi-SIC: Korodi–Máthis, Mánya, Czintos, Gáll (Fábián, Rendi, Ráduly, Csog, Vajna, Király, Veress, Kanyó, Kusztos). Edző: Mánya Szabolcs. Marosvásárhely: Tătar–Küsmödi, Iszlai, Covaci, Pogăcean (cserék: Tifan, Curticăpean, Nicola, Săbăduș, Bardocz, Láposi, Varga, Butiurcă). Edző: Cosmin Gherman. Sárga lap: Mánya (22.), illetve Tifan (28.), Iszlai (36.). Gólszerzők: Mánya (12.), Vajna (15.), Gáll (32.), Kanyó (36., 38.), illetve Pogăcean (1.,14.).
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.