A Háromszéki Ágyúsok az elmúlt napokban kétszer léptek jégre a Galaci CSM otthonában. Kertész Zoltán legénysége pénteken a Román Kupa csoportkörében magabiztos sikert aratott (4–0), így nagy lépést tett a jövő évi négyes döntőbe jutás felé. Ezt követően a narancs-kék mezesek szombaton kiegyenlített küzdelem után kikaptak (2–1) a Duna-parti csapattól a bajnokság alapszakaszában.
Pénteken a küzdelmes első harmadban a galaci csapat több helyzetet kialakított, azonban ezeket László Arnold rendre hárította. A háromszéki együttes szervezett védekezése pragmatikus támadójátékkal társult, a 15. percben pedig Antal Előd egyéni villanásának köszönhetően vezetést szerzett (0–1). A vendégek a második felvonásban magasabb fokozatba kapcsoltak, a 26. percben emberhátrányban is érvényesítették akaratukat, Antal Előd remek indítását Gecse Olivér váltotta gólra (0–2). Kertész Zoltán alakulata a folytatásban is nagy lendülettel játszott, aztán 49 másodperccel a szünet előtt megérdemelten növelte előnyét, Róth Zoltán passzát követően Gecse Olivér csúsztatott a hálóba (0–3). A narancs-kék mezesek az utolsó játékrészt fórban kezdték, viszont ezt nem sikerült a javukra fordítaniuk, ezt követően a rivális mindent megtett a szépítés érdekében, ám a háromszéki kapus kiváló teljesítménnyel rukkolt elő. A székelyföldi gárda a hajrához közeledve lezárta a mérkőzést, az 53. percben Molnár Zsombor átadása után a 18 éves Nagy Tamás meglepte a házigazdák hálóőrét, akinek a válla fölött a keresztléc alá továbbította a korongot (0–4).
Szombaton a háromszéki csapat remekül kezdte a mérkőzést, már a 4. percben betalált, Róth Zoltán előkészítése után Gecse Olivér vágta a korongot a hálóba (0–1). A vendégek az első játékrész utolsó két percére emberhátrányba kerültek, ám szervezett védekezésüknek és a kapus, Béres Szilárd hatékonyságának köszönhetően megőrizték előnyüket. A második harmadban kifizetődött az ellenfél erőfeszítése, a 32. percben kiegyenlített Galac, miután Bănceanu Levente kilőtte a bal felső sarkot (1–1). A narancs-kék mezesek a szünet előtt létszámfölényben támadhattak, azonban a kialakított helyzeteket nem sikerült gólra váltaniuk, így továbbra is nyitott maradt a találkozó. Kertész Zoltán együttese az utolsó felvonás derekán újfent nem használta ki emberelőnyét, rögtön ezt követően a galaci alakulat egy ellentámadás végén betalált, a 48. percben Egidijus Binkulis továbbított a kapuba (2–1). Az Ágyúsok nem sokkal később ismét fórban rohamozhattak, ebben az időszakban több lehetőségük is akadt, viszont a befejezéseknél nem voltak elég élesek, aztán a hátralévő időben sem sikerült hosszabbításra menteniük a találkozót.
Eredmények: * Román Kupa, csoportkör: Galaci CSM–Háromszéki Ágyúsok 0–4 (gólszerzők: Antal Előd 15., Gecse Olivér 26., 40., Nagy Tamás 53.) * román bajnokság, alapszakasz: Galaci CSM–Háromszéki Ágyúsok 2–1 (gólszerzők: Bănceanu Levente 32., Egidijus Binkulis 48., illetve Gecse Olivér 4.).
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.