Habár szeptember 9-én a kis óvodások már birtokukba vették a Bod Péter Tanítóképző udvarán felépített Vackor Napközi Otthon épületét, a szalagvágásra, az új épület avatóünnepségére csak csütörtökön délelőtt került sor nagyszámú érdeklődő, önkormányzati képviselők, a magyar történelmi egyházak lelkészei, iskolaigazgatók, szülők, nagyszülők, aktív és nyugdíjas pedagógusok, tanítóképzős diákok jelenlétében. Az eseményen a város vezetőségét Szilveszter Szabolcs alpolgármester és Szigethy Kálmán tanácstag képviselte.
Az új napközi avatása Szilveszter Szabolcs alpolgármester és Deák Magdolna, a Bod Péter Tanítóképző igazgatójának szalagvágásával kezdődött, majd Beder Imre református lelkipásztor és Ilyés Lehel, a kantai Szentháromság római katolikus templom segédlelkésze megáldotta az új tanintézmény épületét. Ezt követően elsőként Deák Magdolna köszöntötte a megjelenteket, és nyitotta meg az ünnepséget.
„Óvodánkban a játék s általa az élet örömét tanítjuk és tanuljuk. Összekapcsolunk más életkorú és világlátású csomópontokat, akiknek ereje együtt sokszorozódik a Bod Péter Tanítóképző áramkörében, a gyerekek ebből a kapcsolatrendszerből több szeretetet és figyelmet kapnak. Fontos tehát, hogy e szép épület egy olyan közösségi játszóház legyen, ahol a Vackor fitos orra sok csalafintaságot, kíváncsiságot és meglepetést szimatol, mely észrevétlenül a világ tudójává formálja őt. Egy új óvoda nem akármilyen drága kincs, hiszen városunk önkormányzatának uniós pályázata áll mögötte, a kivitelezésben kiváló szakemberek dolgoztak” – mondotta többek között az iskolaigazgató, aki a vackoros közösség nevében megköszönte mindazoknak, akik megálmodták, megtervezték, sikeresen pályázták, felépítették, berendezték és jóváhagyták működését „annak érdekében, hogy a mese, íme, objektív és szép valósággá válhasson”.
Őt követően Lázár Edit, a Vackor Napközi Otthon vezető óvónője, Szilveszter Szabolcs alpolgármester és Kőmíves Noémi tanfelügyelő mondott ünnepi beszédet, majd a Vackor Napközi Otthon nagycsoportosainak és a képző X. osztályos tanító- és óvóképzős diákjainak Fonjunk, fonjunk, játszadozzunk című közös ünnepi műsora következett. Felkészítőjük Bakó-Fazakas Zsuzsa és Lázár Edit óvónők voltak, közreműködtek a sepsiszentgyörgyi Folker Együttes tagjai, Lőrinczi Zsolt és Melkuhn Róbert. Az ünnepség körtánccal, az épület megtekintésével és állófogadással zárult.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.