Marcel Ciolacu biztos abban, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) körül jön létre a parlamenti választások után kormányra lépő koalíció – erről a pártelnök és államfőjelölt a PSD 2024–2028-as kormányprogramját ismertető tegnapi kampányrendezvényen beszélt, megismételve azt a korábbi ígéretét, miszerint ha megnyeri az elnökválasztást, akkor egy másik párt jelöltjét kéri fel kormányalakításra.
Ehhez azonban szerinte arra is szükség lesz, hogy a szociáldemokraták egy olyan politikai partnerrel léphessenek koalícióra, amelyikkel közösen minél többet meg tudnak valósítani a PSD programjából és az ő elnökjelölti programjából. „Mi félretesszük a büszkeségünket, amikor a Románia fejlődésével kapcsolatos politikai konszenzus a tét. Bárkivel egy asztalhoz ülünk, aki támogatja az autópályák és a modern kórházak befejezését, az oktatásba történő hatalmas beruházásokat, gyermekeink megvédését a drogoktól és a diaszpórában élő románok támogatását” – fejtette ki Ciolacu.
Beszélt arról is, hogy a romániaiak nem kérnek a botrányokból, vádaskodásokból és demagógiából, hanem azt várják a politikusoktól, dolgozzanak keményebben az ország fejlesztésén, hogy az életszínvonal felzárkózzon a fejlett európai államokéhoz.
Beszédében az elnökjelölt azt ígérte, hogy államfőként pártállástól függetlenül mindenkit képviselni fog, lojális marad az ország érdekeihez, és „a kormánnyal vállvetve” fog dolgozni a kormányprogram megvalósításán.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.