A forgatókönyvírás, a fotózás és a videóvágás alapjainak elsajátítására adott lehetőséget az a műhelymunka, melyet 14–18 év közötti fiataloknak szervezett a Turul Iroda.
A sepsiszentgyörgyi civil szervezet a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával szervezte meg a Kreatív Képkockák műhelyt. A résztvevő fiatalok bepillantást nyerhettek a stop motion animációkészítés világába, a tanultak tehetségük, kreativitásuk kibontakozását szolgálták. Minderre négy műhelymunka, valamint egy kétnapos alkotótábor teremtett alkalmat, melyek során a fiatalok egyebek mellett betekintést nyerhettek a forgatókönyvírás folyamatába, a fotózással való ismerkedésnél a stop motion-technika és a hagyományos fotózás közötti párhuzamok is előtérbe kerültek. A videóvágás szintén része volt a programnak, így az előzőleg elkészített fotósorozatokat a résztvevők összefüggő történetté szerkeszthették.
A műhelymunkát záró táborban végezetül egy saját készítésű stop motion-kisfilm is elkészült, melyhez a fiatalok maguk írták a forgatókönyvet, közösen fotóztak és a videóvágás is együttműködésben valósult meg. A Turul Iroda beszámolója szerint a kisfilmet hamarosan szélesebb körben is bemutatják. (dvk)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.