A Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtár szervezésében, a Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesületének támogatásával a Bod Péter Tanítóképző is bekapcsolódott egy kilenc rendezvényből álló író-olvasó találkozó programba.
Kedden délután a Vigadó Művelődési Központ dísztermében került sor az első író-olvasó találkozóra, melynek meghívott vendége Borcsa János irodalomkritikus és Borcsa Imola prózaíró volt, az est házigazdája pedig Vántsa Judit könyvtárigazgató, moderátora Deák Ferenc, a tanítóképző magyartanára volt. Az irodalomkritikus apával és író leányával folytatott beszélgetés az erdélyi kortárs művészetbe avatta be az érdeklődőket.
Borcsa Imola a Magnebéhat című kötetét ismertette, majd a tanítóképzős diákok átadták az alkotónak tizenhét pontból álló órai feladatsorukat. Így a prózaíró saját szövegére reflektált, és közben a nézőtéren ülő diákok cinkosa lett, majd készülő újabb kötetéből olvasott fel egy novellát.
Borcsa János Boér Géza költészetéről beszélt, annak főbb jellegzetességeit és értékeit emelte ki. Arról is szólt, hogy a rendszerváltás előtt a költőket milyen próbatételek elé állították. Boér Géza költő, a tanítóképző egykori tanára a késő modern líra fontos alkotója – hangsúlyozta az irodalomkritikus.
A részt vevő diákok egy feladatlap útmutatóját követve személyes kapcsolatba léphettek az alkotókkal.
Deák Ferenctől megtudtuk, hogy a rendezvényt egy sikeres pályázat révén valósíthatják meg. A következő író-olvasó találkozó november 6-án, szerdán 13 órától lesz a Bod Péter Tanítóképzőben. Meghívott Tamás Dénes író, a beszélgetőtársak pedig Deák Magdolna, Buna Blanka Boróka és Vántsa Judit.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.