Mit keresitek a holtak között az élőt? – Lukács evangéliuma szerint e szavakkal fogadták az Úr angyalai a Krisztus sírjához látogató asszonyokat, akik „megrémülvén a földre hajták orczájokat”. „Nincs itt, hanem feltámadott” – ez a pár szó, ez a sír mellett elhangzó tömör kijelentés nyújt vigaszt azóta is, immár két évezrede keresztények milliárdjainak, amikor kénytelenek búcsút venni szeretteiktől vagy amikor maguk szembesülnek a könyörtelennek látszó halál közelségével.

A sírkőnek súlya van – akár az igének, ha hiszünk. Vagy a szónak, ha vers. A földből kiálló kopjafa beleolvad a természetbe, de előbb mégiscsak kimagaslik – jelzi, hogy holtak porai fölött járnak a halandók, jelzi a felszakadó sóhajt, mely enyhet, megnyugvást ad. A gyertya lángja talán azért oly illékony, mert nem kifelé, de befelé világít: a lélekben gyújt fényt. A virág most nem ragyog, nem pompázik, csak szerényen, de méltóságteljesen emlékeztet, hogy van még szép e világon: maga az élet.

Mindenszentek estéjén, halottak napján temetőkben, síremlékek között járunk. A síremléknek súlya van, a síremlék szemmel látható, megfogható, tisztítható, koszorúzható, virágokkal beborítható. A sírkő, a kopjafa maga a bizonyosság, hogy akinek emlékét őrzi, az itt járt közöttünk: itt dolgozott, itt szeretett, itt örült és itt szenvedett – itt élt.

De van, akiknek még síremléke sincsen. Mert már azelőtt távozott, mielőtt még nyomot, mielőtt még emléket hagyhatott volna hátra. Aki csak soha be nem teljesült vágyakban, soha valóra nem vált álmokban élt. Akinek fény helyett csak könny jutott már, víz helyett vér, élet helyett halál. Mindenszentek estéjén, halottak napján, amikor temetőinkben gyertyák fénye világít, amikor a sírok bizonyosságát, valóságát virágok, koszorúk nyomatékosítják, amikor az emlékek a megélt élet áldását örökítik tovább szívünkben-lelkünkben, talán jut időnk, talán szánunk pár percet arra a néma gyászra, amely a meg nem születetteket, a magzatként vagy röviddel a világra jövetel után elhunytakat öleli körül. A sepsiszentgyörgyi Vártemplomi Református Egyházközség égisze alatt működő Bölcső és Vár Egyesület Bucsi Zsolt Tamás lelkipásztor közreműködésével mintegy két hete, a vendégbabák világnapján egy méltó sepsiszentgyörgyi emlékhely elkészítését kezdeményezte, ahol az érintettek a meg nem született és elveszített gyermekekre tudnak emlékezni. A szükséges pénzt közadakozásból szeretnék előteremteni – a gyertyára, virágra szánt keretből talán sokaknál jut erre a célra is.

Mert a legárvábbnál is árvább az, akinek halottja már van – de síremlék, amire virágot, gyertyát helyezhetne el, nincs.

Fotó: Albert Levente