Évek óta időről időre napirendre kerül a kérdés, és vitathatatlan, az ország, amelyben élünk, túlméretezett, agyonbürokratizált, vízfejű állami adminisztrációval rendelkezik, közigazgatási rendszere elavult, rosszul működik. Vállalkozói szövetségek, a média, de még a Román Tudományos Akadémia is az átalakítás mellett kampányol, legfontosabb érvük a pénzmegtakarítás. Sorra látnak napvilágot az adatsorok arról, hogy hány község nem önfenntartó, mennyit visz el a megyei önkormányzatok működtetése, és kerülnek követendő példák is, leggyakrabban Lengyelországot emlegetik, amely nagy megyéivel temérdek uniós pénzt hívott le.

A jelenlegi alkotmány azonban kevés lehetőséget enged a racionális átalakításra, leszögezi ugyanis, hogy falvakon, községeken, városokon, municípiumokon és megyéken kívül más nem létezhet, így azok a politikusok, pártok, akik/amelyek egyszerűen oldanák meg a problémát, összecsatolásban, egyesítésben gondolkodnak. Számok, adatok röpködnek 5000 fős községekről, legalább húszezres városokról, megamegyékről, mintha néhány adatsorral, ceruzavonással minden orvosolható lenne. Átrajzolják a térképet, s következő naptól minden egyszerűbb lesz, jobban és főleg olcsóbban működtethető – ezt szeretnék elhitetni, csakhogy eddig minden papírra vetett javaslat ezer sebből vérzett, és főként egy még erőteljesebb központosítás lehetőségét hordozta.

Falvakon élők pontosan tudják, mit jelentenek a nagyközségek, milyen lassan szivárognak tovább a fejlesztések a községközpontnál vagy a polgármester falujánál. Megyénkben is van példa bőven arra, hogy egy településen az utolsó kis utcát is leaszfaltozták már, de a szomszédban (ugyanabban a községben) a főutak is szinte járhatatlanok. És láthattuk, hogy lendültek virágzásnak a 2000-es évek elején önállósodott települések. Tréfálkozhatunk azon, hogy Barót nem is város, de ha valóban faluvá minősítik vissza, kinek lesz jobb? Rengeteg példával alátámasztható, miért lenne ártalmas a csupán számok alapján történő átszervezés, mennyi nyűgöt jelentene a polgároknak az ügyintézés, és semmivé lenne a demokratikus államok és az unió által oly gyakorta hangoztatott szubszidiaritás elve, azaz hogy az embereket érintő döntéseket hozzájuk minél közelebb hozzák meg. És még nem is beszéltünk arról, hogy mit jelentene egy ilyen átalakítás az erdélyi magyarság szempontjából, hogyan olvadna bele a román tengerbe jelenleg is törékeny helyi többségünk, miként őrölné fel nehezen kiépített megmaradásunkat szavatoló intézményrendszerünket, képviseletünket.

Minden szempontból hatalmas veszélyeket hordoz a sokak által követelt közigazgatási átszervezés, polgárként, romániai magyarként egyaránt. Az RMDSZ politikusai vörös vonalat emlegetnek, melynek átlépését nem tűrik, kérdés azonban, hogy ez elegendő-e. Láthattuk, Szlovákiában minden tiltakozás ellenére véghez vitték, s meglett a magyarság számára rendkívül káros eredménye is. Talán inkább abban bízhatunk, hogy a nagy román pártoknak sem igazán fűlik a foga a rendszer megbolygatásához, tanácselnökeik, polgármestereik nem hagyják hatalmuk elcsaklizását. Ez esetleg észszerű, akár alkotmánymódosítással is járó reformot kényszeríthet ki a gyors, de kártékony összevonósdi helyett.

Fotó: Facebook / USR