Érezhetően könnyített Sepsiszentgyörgy közlekedési viszonyain a terelőút – jelentette ki sajtótájékoztatóján Antal Árpád polgármester. Azt is elmondta, hogy jövőben az Oltmező és a Păiuș David utcát is felújítják.
A terelőút két végén még nem szereltek fel szenzorokat, így nem tudják pontosan, hányan hajtottak át az október 16-án megnyitott új útvonalon, a város szélein levő számlálók alapján azonban helyesnek tűnik az a becslés, amely szerint havonta százezerrel kevesebb gépkocsi jön be Sepsiszentgyörgyre: a Szotyor felőli bejáratnál hét közben mintegy 1600, hétvégén 1000, Csíkszereda felől hét közben nagyjából 1800, hétvégén pedig 1100 autóval csökkent a forgalom. Ez érződik a város utcáin is, könnyebben, gyorsabban, békésebben lehet haladni – állítja az elöljáró, hangsúlyozva, hogy a terelőúton nagyobb arányban járnak tehergépkocsik és más nehéz járművek, ezek közül már csak azok jönnek be a városba, melyeknek itt van dolguk, azok is külön engedély alapján.
A terelőút átadása után az eddig átjáró útvonalként használt utcákat felújítják: az Oltmező utcán új koptatóréteget terítenek el, a tervek szerint már jövőben, a négysávos Păiuș David utcát pedig át is alakítják. Erről még nincs végleges döntés, de két változat közül fognak választani: vagy külön buszsávot jelölnek ki, amelyen a buszokon kívül csak kerékpárosok hajthatnak végig, vagy pedig lemondanak a buszsávról és olyanforma biciklisávot különítenek el, mint amilyen a Csíki utcában van.
Más forgalmi változások is lesznek még. Szépmezőn két új körforgalmat építenek, egyet az ipari park, egyet a lakónegyed közelében, egyrészt a ki- és behajtás megkönnyítésére, másrészt azért, mert a sebességkorlátozást nemigen tartották be az áthaladók, és ez balesetveszélyes volt. A két új körforgalom jóval kisebb, mint az, amelyik a terelőúttal való kereszteződésben van, így várhatóan lelassítják az autókat.
Bent a városban két jelzőlámpa felszerelésére készülnek: a Kórház és a Stadion utca találkozásánál (a Kolcza-kert sarkánál), illetve a Vasile Goldiș és az Andrei Șaguna utca kereszteződésében (a dohánygyári hegyen), e két csomópontnál ugyanis sok panasz van az elsőbbségek meg nem adására. A polgármester elmondása szerint ezt a két lámpát nem üzemelik be rögtön a felszerelésük után, hanem egy ideig hagyják őket sárgán villogni, hogy szokjanak hozzá a sofőrök, télen pedig, amikor hó van, ki is kapcsolják őket.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.