Nem kis ijedtséget okozott a kézdivásárhelyi városházán, hogy a DAC-tó szabadidőközponttá való átalakításával megbízott cég pár hónappal ezelőtt csődvédelmet kért. Félő volt, hogy a munkálat abbamarad, új kivitelezőt kell keresni. Szerencsére a helyzet megoldódni látszik.
Pár hete ismét dolgozik a kivitelező az ún. DAC-tónál, amely az újrahasznosítható hulladékok begyűjtésével foglalkozó egykori vállalat mellett található, innen származik a Kászon-pataka holtágához tartozó víztükör elnevezése is. „Szerencsére pár hete a kivitelező ismét felvette a munkát, és arról biztosított, hogy 2025-ben be is fejezi azt. Túl sok tennivaló nem maradt hátra, ki kell alakítani a sétányokat, a bicikliutat és a lefödéseket, amelyek alapját már korábban kiöntötték. A kerti bútorzatot már régebb megvásároltuk” – mondotta érdeklődésünkre Bokor Tibor polgármester, aki nagyon megkönnyebbült, hiszen korábban attól tartott, hogy szerződésbontással és új közbeszerzéssel járó folyamat elé néznek.
A szabadidőközpont egy, a kézdivásárhelyiek életminőségének javítását célzó kombinált pályázat része, a városháza „csomagban” kapott rá uniós támogatást, a pénz java részét az egykori Székely Katonanevelde felújítására fordították. A projekt szerint piknikező helyekkel ellátott, szabadidős tevékenységekre megfelelő zöldövezet jön létre a hosszasan kanyargó vízfelület környékén, ahol akár iskolások is részt vehetnek különböző didaktikai tevékenységeken.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.