A kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Líceum „Tiszta Szív” vegyes kórusa Gyerő Katalin zenetanárnő irányításával október 28–31. között egy különleges őszi zenei táborban vett rész Kommandón. A tábornak a Kommandó Camp adott otthont, ahol a diákok nem csupán zenei tudásukat mélyíthették el, de a tartalmas programok során a helyi értékeket is megismerhették.
A 23 tagú kórus háromnapos tábori programjában a zenei felkészülés mellett többek között szerepelt a helyi múzeum meglátogatása, ahol Szabó Mária helytörténész tartott előadást Kommandó múltjáról és ipartörténetéről, felkeresték az 1936-os faipari munkássztrájk emléktábláját, Éltes Barna művész Favágó című szobrát, valamint Kövér György gidófalvi szobrásznövendék alkotását, Horn Dávid (1842–1916) felvidéki zsidó származású vállalkozó, Kommandó alapítójának mellszobrát, melyet idén állítottak, a falu fennállásának 135. évfordulóján.
A kórus tagjai szabadidejükben Dávid Simon vezetésével túrázásra is szakítottak időt a színpompás őszi erdők ölelésében, ahol a lombhullató fákkal vegyes fenyvesek színkavalkádjának inspiráló látványa újabb erőt adott a próbákhoz és a közös énekléshez.
Gyerő Katalin zenetanárnő lapunknak elmondta, hogy a tábor nemcsak a zenei készségek fejlesztését szolgálta, hanem az egységet, az egymás iránti bizalmat is erősítette, ugyanakkor a közös élmények erősebbé, összetartóbbá kovácsolták a kórus tagjait. Mint mondta: „A résztvevők visszajelzéseiből kiderült, hasznosnak tartották az együtt eltöltött három napot, örök emlékként őrizik a kommandói élményeket.”
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.