Felvezetőjében Tulit Ilona ismertette, Salamon Ferenc tanári pályájával párhuzamosan kezdte a kutatást, ötven éven át gyűjtötte és mentette Háromszék kultúrtörténeti értékeit, ezekből válogatott legújabb kötetébe tematikusan, egymás mellé illesztve az összetartozó dokumentumokat, töredékeket. Az Értékőrző barangolás szülőföldemen alcímet kapott könyv a szerkesztő szerint kaleidoszkópszerű: színes, nagyon érdekes dolgokat tartalmaz, élvezettel olvasható folyamatosan, vagy akár csak itt-ott belelapozva is. Hozzátette, a hihetetlen nagy munkát, amit az elmúlt fél évszázadban elvégzett, Salamon Ferenc úgy értelmezi: ez az ő hobbija. „Ha mindenkinek ilyen hasznos hobbija lenne, még gazdagabbak lennénk szellemiekben”, jegyezte meg Tulit Ilona, aki szerint a könyv valójában egy háromszéki iratos láda, amely barangolásra hív az időben, Háromszék múltjában.

Salamon Ferenc a maga során elmondta, munkája mai szemmel nézve hihetetlen módon zajlott: a futásfalvi egyházi levéltár kivételével Háromszék minden egyházi levéltárát kézzel kijegyzetelte, így gyűlt össze az évtizedek során az a mérhetetlen gazdagságú anyag, melyből most újabb válogatást bocsátott közre. Hogy mi minden zajlott Háromszék múltjában, azt néhány anekdotaszámba menő történettel érzékeltette: többek közt felelevenítette a sepsiszentgyörgyi egykori Hársfa vendéglő híres cigányprímásának, Kötelesnek a helyi idősebb nemzedékek körében még élő „szaros gatya” történetét: az italozó társaság fogadást kötött arról, vajon a prímásnak bélsáros-e az alsófehérneműje, s hogy a kérdést eldöntsék, ad-hoc bizottságot választottak, mely az érintetthez fordult a válaszért. Köteles meg elmondta, mivel egyetlen alsónadrágja van, és azt épp aznap kimosta felesége, hát a nadrág alatt csóré a feneke, így nem is lehet piszkos a fehérnemű. De Reményi Ede hegedűművész esete sem hétköznapi, akit a kézdivásárhelyi csizmadia céh olyképp választott tagjává – és erről nemeslevelet is adtak –, hogy egy napra felvették inasnak, másnap már segédnek, harmadnap pedig fel is szabadították, átadva neki a mesterlevelet. Vagy szintén Kézdivásárhelyen zajlott a muzsikus párbaj, mikor is két prímás hegedűvel „vívott meg”, a felsőcsernátoni Csókás-feredőnél meg abban a reményben aggatták az ágakra a ruhástól a vízbe mártózó, gyógyulásukat kereső emberek a vizes gönceiket, hogy betegségük kiszálljon testükből, ruhájukban maradva.

Az adomázó beszélgetés után Tulit Ilona Salamon Ferenc jövőbeni terveire is rákérdezett, hiszen a fél évszázadnyi adatgyűjtésből bizonyára maradt még feldolgozatlan anyag. Egy anekdotás gyűjtemény lesz a következő kiadványa, válaszolta Salamon Ferenc, mondván, az idők során százvalahány történetet összegyűjtött már, de más tervei is vannak, tette hozzá.