A harmadosztályú labdarúgó-bajnokság 11. fordulójában nehéz összecsapás előtt áll a Kézdivásárhelyi SE, amely szombaton 14 órától a Sporting Liești ellen játszik a Sinkovits Stadionban. A legutóbbi két mérkőzését elvesztő Sepsi OSK II. ma 14 órától a CSM Râmnicu Sărat otthonában lép pályára.
A visszavágó-sorozat első körében egymás elleni rangadóval hangoltak a háromszéki csapatok a folytatásra: egy héttel ezelőtt a céhes városi gárda három ponttal távozott a szemerjai stadionból, miután 2–1 arányban diadalmaskodott a sepsiszentgyörgyi alakulat felett. A táblázatban második Kézdivásárhelyi SE korábban már hatszor megmérkőzött a tabellán jelenleg negyedik Sporting Liești együttesével, az örökmérleg kiegyenlített közöttük, hiszen két döntetlen mellett a kék-fehér mezesek kétszer, a Galac megyei csapat pedig szintén kétszer győzött. Legutóbb az odavágó második fordulójában találkoztak, szeptember elején a Liviu Negoiță irányította labdarúgók magabiztos sikert aratva tértek haza idegenből, miután Gergely Alpár az első és a második félidőben is beköszönt, Barta Norbert pedig beállította végeredményt (0–3). A felső-háromszéki gárdához hasonlóan Nagy Sándor megyeszékhelyi legénységére is nehéz összecsapás vár, a hatodik CSM Râmnicu Sărat mindössze két ponttal van a piros-fehér mezesek mögött a rangsorban. A szeptemberi odavágóban a Sepsi OSK II. közel fél órát emberhátrányban játszva, Laurențiu Bena találatának köszönhetően győzedelmeskedett a Buzău megyei alakulat ellen (1–0). A sepsiszentgyörgyi és a moldvai együttes ezt megelőzően a 2015–2016. évi idényben csapott össze, a megyeszékhelyi játékosok az idegenbeli mérkőzést elvesztették (1–0), a hazai meccset viszont megnyerték (2–0).
A 11. forduló programja: * ma: Aerostar Bacău–FC Unirea Brăila (14 óra), CSM Râmnicu Sărat–Sepsi OSK II. (14 óra) * szombat: Kézdivásárhelyi SE–Sporting Liești (14 óra), Unirea Braniştea–Voința Limpeziș (14 óra), CSM Adjud–FC Viitorul Onești (14 óra). (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.