2024 júniusában ugyanebben a térben, mint egy hatalmas montázsszőnyeg, fogadott kiterítve 250 grafika, üveglap nélkül, a hordozó és a felületképző anyagok közvetlen vizsgálatát biztosítva a héttagú szakmai zsűri számára, akik a tárlat díjairól döntöttek. Magam is meghívást kaptam megfigyelőként erre az eseményre, hogy az augusztusra elkészülő katalógusszövegem előtt valós fizikai nagyságukban és tulajdonságukban érintkezhessek a műalkotásokkal. Egészen magával ragadó élmény volt.
Később a szervezőktől kapott jó minőségű reprodukciókat sokat szemlélve már-már azt gondoltam, hogy ismerem ezt a tárlatot, mígnem eljött a csíkszeredai megnyitó napja, majd másnap itt, az Erdélyi Művészeti Közponban is lehetőségem adódott megtekinteni a már megrendezett kiállítást. Olyan hatás ért, mintha minden előzmény törlődött volna a vizuális emlékezetemből, minden egyes mű az újszerűség erejével hívott magához. Lelkesen fotóztam a részeket és az egészeket, s bár időnként megpróbáltam magam meggyőzni, hogy van már elég fotó, s a telefonos, üvegről visszacsillanós képeknél ezerszer jobb minőségűek a szervezőktől megkapott reprodukciók, mégis újabb és újabb képeket akartam magammal vinni, mintha egy soha vissza nem térő alkalom részese lennék. Kis idő elteltével a művek között bolyongva előbb néhány, majd egyre több alkotásnál megálltam, utaztam a képmezőkben, miközben arra gondoltam, ha csak egy műről kellene írnom vagy beszélnem, az is oldalakat tenne ki, de ha választanom kellene, melyik legyen az az egy mű, nemhogy egyet, néhányat sem tudnék kiválasztani: mindről szólnék. A jelenlévők megnyugtatására mondom, ez most nem fog megtörténni, mert akkor még vasárnap is itt lennénk. Ehelyett inkább értelmezném a hatás okát és fokát, részben a friss élményeket, részben a katalógusszövegben olvasható elmélkedést is beépítve.
Marco Trentin (Olaszország): Magán azonosság 4. (fametszet, tintasugaras nyomtatás) – a Biennálé fődíja
Azt gondolom vagy legalábbis remélem, hogy az előbb felidézett elmentáris újratalálkozás a művekkel, a tárlat beszippantó ereje mind többünkre, de akár mindannyiunkra hasonló hatással van. Nem kérdéses és nem is kétséges az élmény, hiszen egy olyan nemzetközileg is jegyzett, magas színvonalú grafikai seregszemle megnyitóján vagyunk, ahol a beérkezett rekordszámú pályaműnek alig 12 százaléka kerülhet befogadásra a kiállítóhelyek adottsága miatt, vagyis ha lenne még pár szabad, hasonló nagy tér, akár kétszer ennyi kvalitásos grafika is erős párbeszédben mutathatná meg a kortárs grafika nemzetközi törekvéseit. A külföldi szakemberek kitüntető figyelmét és elismerését mi sem jelzi jobban, mint hogy Amerikától Ausztráliáig, Európán és Ázsián át számos grafikusművész alkotásaival találkozhatunk. A beválogatott műveknek az egyes országokra való bontását tekintve idén is a legtöbb művész Magyarországot, Lengyelországot és Romániát képviseli, de magas számban vannak jelen távol-keleti, különösen Thaiföldről és Kínából beküldött alkotások is.
Dominik Wlodarek (Lengyelország): Ablak, Elbrag, EL galéria (rézkarc, foltmaratás)
Nemcsak földrajzi lefedettségében, hanem az életkori jellemzőkben, a generációs párbeszédet illetően is sokrétű a tárlat, ahol együtt állít ki mester és tanítvány, a szakma elején járó, középgenerációs és doyen alkotó is. Idén a művészeti egyetemek hallgatói minden eddiginél nagyobb számban jelentkeztek, ami köszönhető egyrészt a tárlat folyamatosan emelkedő színvonalának, másrészt a szabad beadásos jellegének, mely csak annyit köt ki, hogy a pályázó hivatásos képzőművész vagy művészeti felsőoktatásban részt vevő hallgató legyen.
Marlena Biczak (Lengyelország): Emlék 2. (foltmaratás) – Plugor Sándor-díj
A Székelyföldi Grafikai Biennálé a műfaj tradícióinak maximális tiszteletben tartását, megőrzését és átörökíthetőségét mindenkor szem előtt tartva az innováció jegyében szabadon értelmezi a grafika műfaját, s annak pályázati kritériumait a kortárs grafika aktuálisan alkalmazott metódusainak rendkívül széles spektrumához igazítva határozza meg. Ezáltal képes a seregszemle bemutatni a kurrens képalkotási tendenciákat, valamint azoknak az egyes alkotói formanyelvekre fordított tartalmi vetületeit, azokat a kortárs folyamatokat, amelyek az utóbbi néhány évben – és természetesen napjainkban is – leginkább jellemzik a nemzetközi grafikát. Az aktuálisan elterjedt sokszorosító grafikai eljárásoknak szinte teljes skáláját bemutatja a tárlat, melyen a hagyományos és a digitális, valamint a kísérleti grafikai technikák is optimális egyensúlyt képeznek egymással. A nagyszámú c-print és különféle, akár digitális és manuális eljárásokat is vegyítő műveken túl kiemelést érdemelnek a tradicionális grafika magasnyomásos eljárásai közül a fa- és linóleummetszetek, a mélynyomásos módszerek között a mezzotinto, valamint a síknyomással sokszorosított grafikák között a szitanyomat dominanciája. Ugyanakkor ne feledjük, a grafika több mint technika: egyfajta gondolkodásmód, látásmód is, melynek eszköze a műalkotást létrehozó eljárás.
Gui Jiang (Kína): Intelligens horgászkikötő (fametszet)
Bár a kiállítás tartalmi megkötéseket nem fogalmaz meg, 2020 óta azonban felhívásait a műfaj hagyományait és jelenkori trendjeit egy tágabb kontextusban is értelmezhető hívószóhoz kapcsolja, mely meghatározza az aktuális tárlat arculatát. Az idei hívószó az egyensúly, vagy éppen annak a hiánya, mely igazán időszerű felvetés a világjárványt követően, a háborúk és egyéb gazdasági-politikai folyamatok okozta diszharmonikus jelenünkben; abban a korban, amikor a nyugalom és a külső-belső harmónia megteremtése s megtartása mind fontosabb óhaja az egyénnek lokális és globális tekintetben egyaránt. A biennáléra beválogatott művek mind kompozíciós megoldásukban, mind tartalmi tekintetben óhatatlanul reflektálnak a tárlat szervezőinek hívószavára. Az egyensúly vagy éppen a kiegyensúlyozatlanság az egyes képmezők szimmetrikus vagy diagonális megoldásában éppúgy tetten érhető, mint a mozgalmas kompozíciók végtelenségig (olykor végletességig) fokozott drámai feszültségében. Összhangban azzal a törekvéssel, hogy a biennálé az utóbbi években a grafika társadalmi szerepét hangsúlyozza, az egyensúly kérdéskörének műalkotásokban való gondolati-filozófiai megvalósulása is erősen jelen van a művekben, melyek hű vagy torz képet állítanak a szemlélő elé, tükrözve makro- és mikrokörnyezetünk társadalmi-politikai folyamatait, valamint az egyén mindennapi élethelyzetét, örömét vagy bánatát.
Teerawoot Com-on (Thaiföld): Családi kapcsolatok (fametszet) – Baász Imre-díj
Egy-egy kortárs seregszemle korképet is ad, nincs ez másképp a 8. Székelyföldi Grafikai Biennálé esetében sem, melynek számos beválogatott műve hol direktebb, hol indirektebb módon reflektál az utóbbi évek világeseményeinek kollektív traumáira és kríziseire, az emberi kapcsolatok szétesésére és a kiüresedésre vagy protestál a túldigitalizált és a felgyorsult világunk dehumanizáló folyamatai ellen. És ha már korképről tettem említést, emeljük ki a tárlat kordokumentumát, a remekül megszerkesztett katalógust, mely – ahogyan az előző katalógusok is – digitálisan könnyen hozzáférhetőek, kutathatóak. Azt gondolom, ez nemcsak az elméleti kérdéskörökkel foglalkozók számára fontos, hanem mindenkinek értékes lehet, aki valamilyen szinten érdeklődik a grafika műfaja és a kortárs művészet iránt. További fontos vállalása a biennálénak a gyűjteménygyarapítás, ugyanis nemcsak a tárlat óriási energiákat felemésztő megszervezését vállalják a szervezők, hanem a kiállított műveket a grafikusoknak lehetőségük van a biennálé állandó kortárs grafikai gyűjteményébe adományozni, ami elismerésre méltó vállalása mind a művészeknek, mind a gyűjtemény szakmai gondozását vállaló intézménynek.
Sasamon Songprapai (Thaiföld): Otthon 2. (szitanyomat)
A biennálé stiláris és műfaji sokszínűségét a remek, tematikai és esztétikai elveket egyaránt érvényesítő rendezői elv teszi könnyen befogadhatóvá. E jó ritmusú, dinamikus, a látogató figyelmét képről képre organikusan vezető kiállítás kitűnően volt alkalmazva a kiállítóterek sajátosságaihoz: míg a csíkszeredai Csíki Székely Múzeum lineárisan egymásba kapcsolódó termeiben külön hangsúlyt kapnak a figuratív és narratív, a különböző téri helyzeteket vizsgáló, valamint az absztrakt művek, Sepsiszentgyörgyön az EMŰK-ben, ahol inkább egy légtérben érzékeljük az alkotásokat, már lazábban kapcsolódnak a tematikai egységek, ámbár a rokon képtémák együttállása e helyen is releváns.
Enyedi Zsuzsanna (Magyarország): Konstellációk (digitális nyomat)
Végezetül hadd hangsúlyozzam, hogy Erőss István képzőművész, rektor úr és Siklódi Zsolt, a biennálét életre hívó kurátor tíz éve megfogalmazott, a „lokálisat az univerzálissal” egymás mellé helyezni kívánó célkitűzése hosszú évek óta nemcsak megvalósult álma, hanem védjegye is a tárlatnak, melyet a jelenlegi kurátor, Ferencz S. Apor magas színvonalon képvisel, és kitűnő érzékkel megválasztott szakmai csapatával együttműködve mindenek elé helyez és erősít is. A Székelyföldi Grafikai Biennálé mára egyre markánsabban, másfél évtizede folyamatosan növekvő jelentőségével, valamint a folytonosság garantálásával katalizátor szerepkörben magasra helyezi és nemzetközi diskurzusban tartja a kortárs képgrafikát.
Képiró Ágnes
(A szerző művészettörténész, a szolnoki Damjanich János Múzeum munkatársa. A beszéd elhangzott a G8 – 8. Székelyföldi Grafikai Biennálé kiállításmegnyitóján az Erdélyi Művészeti Központban 2024. október 11-én. A tárlat az Erdélyi Művészeti Központban november 30-ig tekinthető meg.)
