Tilos a buszmegállóban parkolni

2024. november 19., kedd, Közélet

Fokozottan ellenőrzi a következő időszakban a sepsiszentgyörgyi helyi rendőrség a városban kijelölt buszmegállókat, valamint a taxiknak fenntartott parkolóhelyeket, a város bizonyos részeiben ugyanis azt tapasztalják, ezeket a helyeket gépkocsik foglalják el – derült ki beszámolójukból.

  • Fotó: Sepsiszentgyörgyi helyi rendőrség
    Fotó: Sepsiszentgyörgyi helyi rendőrség

Hadnagy István, a helyi rend­őrség igazgatója a helyzet kapcsán jelezte, főként a Nicolae Iorga és a Grigore Bălan  tábornok úton észlelték, hogy a buszmegállókat parkolásra használják a gépkocsitulajdonosok. Elmondta, amíg a Nicolae Iorga utcában felújítás zajlott, nem bírságolhattak, a munkálatok miatt építőteleppé vált a közút, ám a korszerűsítés befejeztével kollégái több esetben figyelmeztették az érintetteket, sőt, bírságoltak is. „Mára Sepsiszentgyörgy számos pontján felszerelték a modern buszmegállókat, szeretnénk, ha az emberek is megértenék, hogy a buszok, az utasaik és a közlekedés egészének rossz ez a helyzet. Értjük, hogy kevés a parkolóhely, viszont nyomatékosan arra kérjük az autósokat, hogy hagyják szabadon a buszmegállókat, ellenkező esetben kénytelenek leszünk büntetéseket kiállítani” – nyilatkozta.

A helyi rendőrség tájékoztatója szerint idén a közszállítási megállóban (busz és taxi) való megállásért  133 büntetést és 267 büntetőpontot osztottak ki. (dvk)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 743
szavazógép
2024-11-19: Közélet - Nagy D. István:

Pénzt kell fordítani a kétnyelvű feliratokra (Okos hulladékszigetek Sepsiszentgyörgyön)

Nyolcvanezer lejjel növelték Sepsiszentgyörgy város képviselő-testületének tagjai a város tagdíját az Öko Sepsi Egyesületnél. A testület rendkívüli ülésén hozott döntésére azért volt szükség, mivel az Országos Helyreállítási Program keretében beszerzett sepsiszentgyörgyi okos hulladékszigeteknek a lakosság tájékoztatását szolgáló kétnyelvű feliratozásának, valamint a további, szintén kétnyelvű tájékoztató anyagok előállításának költségeit saját forrásokból kell biztosítani.
2024-11-19: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Megalapozni az egészséges életmódot (Szakmai kiadvány óvodapedagógusoknak)

Adj’ Isten egészségére címmel jelent meg egy, az óvodai egészségnevelés témakörét feldolgozó , hiánypótló szakmai kiadvány, melyet a napokban mutattak be a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Líceum dísztermében. A kezdeményezők szándéka az volt, hogy az oktatási segédanyag a fiatal, pályakezdő óvodapedagógusok munkáját segítse, ugyanakkor a már gyakorló pályatársak szintén ötleteket meríthetnek belőle a kisgyermekek egészséges életmódra való neveléséhez.