Angyaloson a családi ház udvarán berendezett kisüzemben ottjártunkkor is lázasan folyt a munka, ilyenkor több a megrendelés – mondja Levente – ráadásul épp a napokban tért haza egy kolozsvári kiállításról. Bár nem kis anyagi erőfeszítést igényel egy szakvásáron való részvétel, szükség van a személyes találkozásokra a potenciális vásárlókkal, hiszen így lehet igazán elmagyarázni, miért érdemes adni a minőségre. Az online megjelenés mellett, természetesen, s rövid beszélgetésünkből az is kiderül, hogy a nemrég fejlesztett honlap, illetve a mostanság vásárolt gépek következtében sikerült szintet lépni.

Beleszülettem

– Beleszülettem ebbe a világba, szüleim 2000-ben indították az asztalosműhelyt, kicsi koromban nagyon szerettem itt lenni – mondja Levente, aki azért az idők során kipróbált más utakat is, mire hajóját a faiparnál kötötte ki. Évekig versenyszerűen kerékpározott, benne volt a hazai hegyikerékpár-válogatottban, aztán mégis a brassói faipari egyetemet végezte el, de néhány nyár erejéig kipróbálta az amerikai munkát is. A versenysport kimaradt, amire azért enyhe nosztalgiával tekint, ám adott volt minden arra, hogy a családi műhely munkája „több legyen”. Azóta is együtt dolgoznak, s bár – főként az elején – nem volt zökkenőmentes az együttműködés, hiszen az új elképzeléseket nem volt könnyű elfogadtatni, az eredmények, illetve a jó munkamegosztás meghozta gyümölcsét.

– Én végzem a felméréseket, készítem az árajánlatokat, tartom a kapcsolatot a megrendelőkkel, édesapám inkább a műhelyben igazgatja a munkát – avat be a családi munkamegosztásba. Úgy tartja, egymást segíteni, motiválni kell, csakis az visz előre, s ehhez szükség volt arra, hogy az új elképzeléseket a régi munkamódszerekkel jól összefésüljék. Hiszen Levente a digitális megjelenésben, az új dolgokban, az idegen nyelvekben van otthon, vagyis a piaci jelenlét modern módszereit és eszközeit alkalmazza, míg édesapja a sokéves szakmai tapasztalatot adja. Fontos számukra a közös tervezés, s ha kezdetben, még középiskolás korában még csak besegített, az elmúlt másfél-két évben igazi üzlettársak lettek, kiegészítik egymást.

Pályázni kell

Levente munkája azzal is jelentősebb lett, hogy nemrég egy huszonötezer eurós sikeres pályázat révén a fejlesztés útjára léptek.

– Ez az összeg látszólag kicsi, de nagyot segített, ebből készült a weboldal, sőt, két célgépet is tudtunk vásárolni – mondja Levente, aki naprakészen figyeli a további pályázati lehetőségeket. Digitalizálásban gondolkodik, hiszen az egyetemen már dolgozott számítógép-vezérlésű, úgynevezett CNC-gépen, tudja azt, hogy a mindenki által ismert munkaerőhiány közepette milyen nagy dolog teljesen automatizálni bizonyos munkafolyamatokat. Mindez persze a műhely bővítését is feltételezi, na meg egy sor feltételt is kell teljesíteni. Több pályázatfigyelő és lebonyolító céggel, egyesülettel áll kapcsolatban, hiszen jól meg kell gondolni, hogy mibe vág bele. Rengeteg szempontot kell figyelembe venni, van például, amikor előnyös az, hogy falun folyik a termelés, van olyan kiírás, ahol hátrány. Az viszont már egyértelmű, hogy pályázati források hiányában egy fejlesztésnél eleve hátrányból indul azokkal a versenytársakkal szemben, akik viszont sikeresek ezen a téren. Hiszen egy komolyabb gép ellenértékét lehetetlen ki­termelni.

– Aki nem száll fel erre a vonatra, az nem tudja tartani a lépést a versenytársakkal – fogalmaz a fiatal vállalkozó. Igaz, tudatában vannak annak, hogy az egyéni igényekre szabott, tehát nem sorozatgyártásból származó termékeket nem sokan tudják megvalósítani. Ez is a versenyelőnyük.

Bár az ügyvitel a fő feladata, szereti a kétkezi munkát is

Termékek

– Nehéz általánosan megmondani, hogy mennyivel kerül többe egy ilyen egyedi termék, mint a sorozatgyártott – mondja kérdésünkre a fiatal vállalkozó. Hiszen éppen az a lényege, hogy a tervezéstől a kivitelezésen át a felszerelésig, sőt, a szervizelésig a nyilászárók egyediek. Ez előny, hiszen jól meghatározott piaci rést tudnak kielégíteni, de hátrány is, mert a kivitelezés során több a tévedési lehetőség, mint egy sorozatgyártásnál. De egyben összehasonlíthatatlan a szakmai elégtétel. Sok megrendelést kapnak például Brassóból, ahol a régi, műemlék épületek esetében a speciális kivitelezésű ajtók-ablakok használata már követelmény. Például olyan nyílászárókat készítenek, ahol a hang- és hőszigetelő, légtömör ablakok (a megszokott termopán) kapnak egy külső, klasszikus borítást.

Bartha Levente néhány szakmai „titokba” is beavat. A fenyőfát, amelyből a termékek többsége készül, jobbára Csíkból szerzik be, és nem használnak gépi szárítást: a deszka szellős helyen, több év alatt válik igazán versenyképes nyersanyaggá. Elvégre a fa természetes anyag, szárítani is természetes úton kell ahhoz, hogy tényleg jó minőségű nyersanyag legyen. De nem riadnak vissza az egzotikus faanyagoktól sem, legtöbbet a Délkelet-Ázsiában őshonos merantit használják, amely tömött, egyenes szálú, hibamentes nyersanyag. De beltéri ajtók esetében használnak diófát vagy tölgyfát, amely egyébként a kedvence. Abba is beavat, hogy a minőségi munkához rétegelt anyagból kell dolgozni, úgynevezett svartnit, vagyis fosznideszkából két-három milliméter vékony szeleteket vágnak, ezt ragasztják, jobbára fenyőre, préselik, majd erre jön a furnérlemez. Mindez azért, hogy az ajtó sokáig megőrizze formáját, ne repedezzen. Ez persze időigényes művelet, a kész terméken nem látszik, így a megrendelők nem is értik, hogy miért drágább.

Bartha Levente tervei között a munkafolyamat automatizálása, no meg egy bemutatóterem létesítése szerepel. Ez akár partnerségben is, egy távolabbi nagyvárosban, Kolozsváron vagy Bukarestben. De túl nagyot nem akar lépni, a kisebb léptékű fejlődésben hisz, nem szeretné minden percét a munkának, a vállalkozásnak szentelni. A sport például nagyon hiányzik. A vállalkozás pedig az alkotómunkát, az értékteremtést jelenti, az elismerést és megbecsülést hozó személyre szabott termékek előállítása a fontos, korántsem a mennyiség. Ez motiválja, ez ad elégtételt.