Kilencedik alkalommal tartottak szakmai megbeszélést a székelyföldi vállalkozói szervezetek vezetői, képviselői Székelyudvarhelyen – áll a Székelyföldi Vállalkozói Szervezetek Fóruma (SZVSZF) közleményben. A kerekasztal-beszélgetésen globális, nemzeti és helyi gazdasági kihívások kerültek terítékre, köztük az elvándorlás és a munkanélküliség helyzete, a versenyképességet befolyásoló tényezők, akadályok, illetve különböző vállalkozásfejlesztési lehetőségek, felmerült a külföldi piacok felé való nyitás, az oktatási programok és a mesterséges intelligencia témája is.
A mit tennél a batyuba? mottóval meghirdetett találkozón közös álláspont született, amely szerint a gazdaság állapota általánosan egy évek óta romló trendként értékelhető, ahol a mindennemű központi állami stratégia hiánya az országot masszív adósságba sodorta, a társadalom importból él, a kis- és középvállalkozókat pedig a tönk szélére sodorták. Megállapították, az adózási szabályozás jelenlegi állapota nem biztosít kellő stabilitást és tervezhetőséget a vállalkozások számára, az évtizedek óta fennálló hiányosságok miatt sok vállalkozás túlélésre rendezkedett be, a tervezhetőség, átláthatóság és a következetesség hiánya szükségessé teszi az adózási stratégia újragondolását és a felelősségvállalást. A partnerségen alapuló megoldások és a konstruktív párbeszéd sokat segítene, így a szervezetek vezetői a döntéshozóknak három csomagot javasolnak: megfogalmazták a közös munka, a kétirányú kommunikáció igényét, kiszámítható és következetes törvénykezést kérnek, valamint anyagi felelősségvállalással is járó elszámoltathatóságot.
Fontos az állam tartozásainak elszámolhatósága is, például egy kompenzálási rendszerben, a munkaerőhiányt a fiatalok itthonmaradási feltételeinek megteremtésével, illetve az idegen munkaerő immár elengedhetetlen, de szabályozott bevonásával látják megoldani. „Adjuk vissza a munka becsületét, hiszen jelen rendszerben sokaknak nem éri meg itthon, hivatalosan dolgozni” – áll a közleményben.
Megfogalmazódott, a vállalkozók pesszimisták, hiszen attól tartanak, hogy a politikum a következő időszakban sem fogja felvállalni az alapvető reformokat.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.