Elhalálozás
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy az árkosi születésű
KÖNTZEY BLANKA KLÁRA
(szül. NAGY)
életének 73. évében 2024. november 2-án hirtelen eltávozott közülünk.
Emlékét, ragaszkodó szeretetét, a sok jót, amit
Tőle kaptunk, szívünkben őrizzük.
Temetése november 18-án 13 órakor (svéd idő) volt a svédországi Mariestadban a leksbergi temetőkertben.
Erdélyben az árkosi temetőben kopjafát állítunk az emlékére november 24-én 10 órakor.
Az emlékezés virágait oda lehet elhelyezni.
Utána, 11 órától emlékező istentisztelet lesz az árkosi unitárius templomban, majd fogadás
a közösségi házban.
E-mail:
kontzey52@outlook.com.
Szerettei: férje,
gyermekei, unokái
1119565
Megpihent a szív, mely értünk dobogott, / Két szorgalmas kéz, mely értünk dolgozott. / Arany volt a szíve, munka az élete, / Isten hívta, mert ő is szerette. / Jóságát felejteni soha nem tudjuk, / Emlékét szívünkbe
örökre bezárjuk.
Mély fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagytata, a sepsiszentgyörgyi születésű
DIÓSZEGI GÉZA
életének 83., házasságának 57. évében türelemmel viselt betegség után örökre
megpihent.
Temetése 2024. november
22-én 15 órakor lesz a szemerjai új református temetőben.
Részvétfogadás a temetés előtt egy órával.
A gyászoló család
3057
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy
DUNDLER JÓZSEF
77 évesen itt hagyta
földi életét.
Temetése 2024. november
22-én, pénteken 11 órakor lesz a kézdiszentléleki ravatalozóházból a helyi temetőben.
A gyászoló család
2926
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a magyarhermányi születésű sepsiszentgyörgyi
id. HERMÁNY IMRE
szíve életének 78.,
házasságának 51. évében hosszú betegség után megszűnt dobogni.
Temetése 2024. november
22-én 13 órakor lesz Sepsiszentgyörgyön a szemerjai ravatalozóháztól az új református temetőben.
Részvétfogadás a temetés előtt egy órával.
Kérjük, kegyeletüket
koszorú helyett
egy szál virággal róják le.
A gyászoló család
4333477
Megemlékezés
„(...) őrizlek kérő tenyerekkel: / búzaföldekkel, fellegekkel. // (...) látlak, hallak és énekellek, / Istennek tégedet felellek.” (József Attila)
Örök hiányukat érezve, kegyelettel emlékezünk szüleinkre, a mikóújfalusi
LUPULY GÉZÁRA halálának 11. évfordulóján és
LUPULY SAROLTÁRA halálának 16. évében.
Nyugalmuk legyen csendes, emlékük áldott.
Lányaik és azok családja
21059
Kegyelettel emlékezünk a berecki születésű
GÁSPÁR DEZSŐRE halálának harmadik évfordulóján.
Szerettei
4333454
„Az emlékezés a múlt fénye, amely az életünket
megvilágítja.”
Áldott emlékét örökre szívünkbe zárva emlékezünk a gidófalvi
FAZAKAS ÁRPÁDRA, aki
22 éve távozott közülünk.
Özvegye, négy gyermeke
és családjuk
4333474
„A szeretet az emlékezés ereje, amely mindig velünk van.” Fájó szívvel emlékezünk a sepsiszentgyörgyi
id. FADGYAS BÉLÁRA és
id. FADGYAS MÁRTÁRA haláluk 16., illetve 7. évfordulóján.
Szeretteik
4333475
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.