Egyre több román mondja azt, hogy Kelemen Hunor a legjobb jelölt, az ellenfelek is számos elemet vesznek át a programjából. Épp ezért lát esélyt a parlamentbe való bejutásra Tánczos Barna, az RMDSZ szenátorjelöltje, volt környezetvédelmi miniszter.
A politikus az M1 aktuális csatornán tegnap elmondta, racionális, józan ésszel gondolkodó közösség a magyar, a magyar pártok egy listával indulnak, és Kelemen Hunor államelnökjelölt programjából egyre több programpontot vesznek át az ellenfelei is. Így szerinte van esély bejutni a parlamentbe, „miért ne, a kormányba is” – fogalmazott.
Kifejtette, az RMDSZ a józan ész programját hirdeti. Kelemen Hunor több román közvélemény-formáló szerint is a legjobb jelölt, ám még most sem sikerült levetkőzni a „jó srác, kár, hogy magyar” mentalitást – fogalmazott. Csak neki vannak családközpontú üzenetei, ő gondolkodik közpolitikákban, foglalkozik az oktatás és az egészségügy kérdésével, a román kis- és középvállalatokat helyezné előtérbe a multinacionális cégekkel szemben, és az ő javaslatai csökkentenék a bürokráciát és állítanák meg a nem csak a magyarokat érintő népességcsökkenést. Hozzátette, ezért lenne szükség több tízezer román szavazatra is, „hogy ne ürüljön ki az ország”. Kérte, hogy a külföldön élők is „szánják rá azt a néhány órát” a szavazásra.
A szenátorjelölt úgy fogalmazott: „most tényleg áll a bál Romániában”, 13 elnökjelölt van, és „nem lehet kitalálni, ki jut be az elnökválasztás második fordulójába”. Szólt arról, hogy jó eséllyel bejut a választás második fordulójába a nacionalista Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és a belőlük kivált másik szélsőséges, magyarellenes alakulat is.
Tánczos Barna a tervezett megyeátszervezésről szólva elmondta, a románok kifogyhatatlanok a magyarokat sújtó ötletekből; az elképzelés nyomán nem maradna magyar többségű megye, veszélybe kerülne a magyarnyelv-használat és az eddigi fejlesztések. Közölte, az önkormányzatiságban van a magyarok ereje, ami nagyon zavarja a szélsőségeseket. „Erdély és Székelyföld senkinek sem fontos, csak az RMDSZ-nek” – közölte.
A politikus reményét fejezte ki, hogy miként 35 éve mindig, most is sikerül bizonyítani: együtt, közösségben maradtak a magyarok, hogy így erősek tudnak lenni, „és akkor nincs akkora veszélyben az erdélyi magyarság”.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.