Mezőgazdasági termelés az unióban

2024. december 3., kedd, Gazdakör

Tavaly az Európai Unió (EU) mezőgazdasági termelésének összértéke 537,1 milliárd eurót tett ki, ami 1,5 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. Románia azok közé a tagállamok közé tartozott, amelyekben éves összevetésben nőtt a mezőgazdasági termelés értéke, a legjelentősebb bővülést Magyarország jegyezte.

  • Albert Levente felvétele
    Albert Levente felvétele

Az EU statisztikai hivatala az Eurostat november 13-i közleményében emlékeztettek, hogy 2022-ben az EU mezőgazdasági termelésének értéke 19 százalékkal nőtt az előző évhez képest, elérve a történelmi csúcsnak számító 545,4 milliárd eurót. A 2023-as enyhe csökkenés egy 2010 óta tartó emelkedő trendnek vetett véget, és elsősorban a termelés volumenének 2,3 százalékos visszaesésével magyarázható. A mezőgazdasági termékek és szolgáltatások nominális értéke enyhén – 0,8 százalékkal – emelkedett.

Noha az EU egészében éves viszonylatban csökkent tavaly a mezőgazdasági termelés értéke, tíz tagállam – köztük Románia – növekedést könyvelhetett el. A legjelentősebb bővülést Magyarország (26 százalék) és Szlovákia (12 százalék) jegyezte, őket Luxemburg, Franciaország, Belgium és Románia követte.

Az EU tavalyi mezőgazdasági termelésének 51 százaléka (273,6 milliárd euró, 6 százalékkal kevesebb, mint 2022-ben) a növénytermesztésből származott, 39,9 százalék (214,3 milliárd euró, 2 százalékkal több, mint 2022-ben) pedig az állattartásból. A fennmaradó 9,2 százalékot a mezőgazdasági szolgáltatások (25,4 milliárd euró) és a nem mezőgazdasági tevékenységek (23,8 milliárd euró) tették ki.

Az Eurostat adataiból az is kiderül, hogy az uniós mezőgazdaság teljes termelési értékének több mint felét – 57,8 százalékát – négy tagállam adta: Franciaország (95,8 milliárd euró), Németország (76,1 milliárd euró), Olaszország (73 milliárd euró) és Spanyolország (65,6 milliárd euró). Ezeket Hollandia (41,5 milliárd euró), Lengyelország (36,8 milliárd euró) és Románia (22,2 milliárd euró) követte. Ez a hét tagállam együttesen az uniós mezőgazdasági termelés értékének háromnegyedét (76,5 százalékát) állította elő 2023-ban. (Agerpres)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 735
szavazógép
2024-12-03: Gazdakör - Incze Péter:

Kovászna megyei nyertesek (Zöldenergia-program)

A megyei vidékfejlesztési hivataltól kaptuk a hírt, hogy az AFIR honlapján november 27-én megjelent a mezőgazdasági cégeknek szóló zöldenergia-programra az első évben benyújtott pályázatok nyerteslistája. Ezen kilenc megyebeli mezőgazdasági és feldolgozó cég található. A kifizethetőnek minősített, de pénzhiány miatt a támogatástól elesett cégek között is vannak háromszékiek. Az ötéves program második évében a nagyobb összegű kiírás ez év végére várható.
2024-12-03: Gazdakör - Incze Péter:

Számos forgalmazó iratkozott (Traktorroncsprogram)

Múlt csütörtökön lezárult a traktorgyártók és forgalmazók beiratkozásának határideje, a traktorroncsprogramba 136 forgalmazó jelentkezett.