TraktorroncsprogramSzámos forgalmazó iratkozott

2024. december 3., kedd, Gazdakör

Múlt csütörtökön lezárult a traktorgyártók és forgalmazók beiratkozásának határideje, a traktorroncsprogramba 136 forgalmazó jelentkezett.

  • Albert Levente felvétele
    Albert Levente felvétele

A traktorgyártók, illetve -forgalmazók által a honlapra feltöltött dokumentumok ellenőrzése után a környezetvédelmi alap keze­lőinek kell jóváhagyni a cég részvételét a programban. A környezetvédelmi minisztérium, illetve az alap kezelői az elbírálást követően szerződést kötnek a forgalmazóval, amely szerint az nem változtathat utólagosan a traktorok és mezőgazdasági gépek árán.

A program keretében elfogadott beszállítók névsora a környezetvédelmi alap honlapján, a www.afm.ro-n, a Programe de finanțare tárhelyen fog megjelenni a Rabla pentru tractoare fejezetnél. Innen választhatnak majd a traktort és egyéb gépet vásárlók kiválasztott forgalmazót. Ajánlatos, hogy az érdeklődők naponta nyomon kövessék a honlapon a programmal kapcsolatos tudnivalókat. Információink szerint hatalmas versengés várható, a központi szaksajtóban olyan hírek is napvilágot láttak, hogy több cég már megnyitotta a vásárlói névsorokat.

A program keretösszege 500 millió lej, ami hozzávetőlegesen 2000 traktor vásárlására lesz elegendő. A program segítségével a mezőgazdászok (kizárólag fizikai személyek) új traktort, ekét, vetőgépet, talajelőkészítő és -művelő gépet, trágyaszórót, öntözőberendezést és egyebeket tudnak vásárolni, viszont mezőgazdasági gépek csak akkor szerezhetők be, ha a mezőgazdász traktort is vásárol. A mezőgazdasági gépek értéke nem lehet több mint 55 000 euró, a 19 százalékos általános forgalmi adóval együtt. A támogatás intenzitása, mértéke 40 év alatti fiataloknál 80 százalékos, az idősebbeknél 65 százalékos, vagyis 20, illetve 35 százalákos önrész szükséges.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön kire szavaz az elnökválasztás második fordulójában?









eredmények
szavazatok száma 209
szavazógép
2024-12-03: Gazdakör - :

Mezőgazdasági termelés az unióban

Tavaly az Európai Unió (EU) mezőgazdasági termelésének összértéke 537,1 milliárd eurót tett ki, ami 1,5 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. Románia azok közé a tagállamok közé tartozott, amelyekben éves összevetésben nőtt a mezőgazdasági termelés értéke, a legjelentősebb bővülést Magyarország jegyezte.
2024-12-03: Gazdakör - :

Méhészek figyelmébe

A 2017-es 251. számú agrárminiszteri rendelet értelmében a méhészeknek a szeptember 1. és december 31. közötti időszakban kötelezően be kell jelenteniük egy típusnyilatkozatban a megyei állattenyésztési hivatalokhoz (OJZ) a teleltetett méhcsaládok számát.