JégkorongA címvédővel játszanak az elődöntőben

2024. december 10., kedd, Sport

Vasárnap a Brassói Corona–Gyergyói Hoki Klub mérkőzéssel véget ért a Román Kupa 2024–2025. évi idényének csoportköre. A székelyföldi csapat 10–2-re diadalmaskodott a címvédő felett a Cenk alatti városban, így bebiztosította az első helyet az A jelű csoportban. Ezzel eldőlt, hogy az elődöntőben a Háromszéki Ágyúsok a Dave MacQueen irányította csapattal mérkőznek meg, a másik ágon a Bukaresti Steaua lesz a gyergyószentmiklósi együttes ellenfele.

  • Fotó: Máté Bence
    Fotó: Máté Bence

A Román Kupában a résztvevőket két csoportra osztotta a szakszövetség, az egyikbe az Erste Ligában játszó együttesek kerültek, a másikba pedig a többi benevezett gárda. Előbbi alakulatok esetében a magyar–román bajnokság első oda-vissza köre számított a csoportkörnek, míg a többi részt vevő csapat a kupában is lejátszott egy oda-vissza kört. A csoportokból az első kettő jutott a négyes döntőbe, amelyet február 1-jén és 2-án szerveznek. Az A-csoport győztese a B-csoport második helyezettjével, a B-csoport nyertese pedig az A-csoport másodikjával harcol a fináléba jutásért.

A Háromszéki Ágyúsok még november végén lejátszották utolsó meccsüket a Román Kupa csoportkörében, amelyet végül öt győzelemmel és egy vereséggel csoportelsőként zártak. Kertész Zoltán legénysége ezen a hat találkozón 51 gólt szerzett és 11 találat landolt a hálójában. A narancs-kék mezesek mögött a Bukaresti Steaua végzett a második helyen, a Galaci CSM és a Sportul Studențesc pedig lemaradt a négyes döntőről, akárcsak az A-csoportban pont nélkül utolsó Csíkszeredai Sportklub, amely sorozatban másodszor nem jutott a legjobb négy közé.

„Azt gondolom, hogy a kupasorozatban erőn felül teljesítettünk, hiszen az első helyen zártuk a csoportunkat. Az volt a célunk, hogy négyes döntőbe jussunk, ezt pedig sikerült kivitelezni. Várjuk a Brassói Corona elleni elődöntőt, ahol a papírforma szerint a címvédő az esélyesebb. Valószínű, hogy majd megismétlődik a tavalyi kisdöntő, vagyis a bukaresti csapattal játszunk a bronzéremért. A következő időszakban a bajnokságra összpontosítunk, igyekszünk a lehető legtöbbet kihozni az előttünk álló mérkőzésekből” – mondta Kertész Zoltán vezetőedző.

A Román Kupa csoportkörének végeredménye: * A-csoport: 1. Gyergyói Hoki Klub 9 pont, 2. Brassói Corona 9 pont, 3. Csíkszeredai Sportklub 0 pont * B-csoport: 1. Háromszéki Ágyúsok 15 pont, 2. Bukaresti Steaua 11 pont, 3. Galaci CSM 10 pont, 4. Sportul Studențesc 0 pont. (miska)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 750
szavazógép
2024-12-10: Sport - :

Négy háromszéki versenyző a magyar válogatottban (Karate)

Velence adott otthont december 4. és 8. között a Youth League nemzetközi korosztályos versenysorozat utolsó állomásának, amely 2024-ben a Vass Hunor és Baranyi Zsófia edzők irányította sepsiszentgyörgyi karatésok utolsó versenye volt.
2024-12-10: Sport - :

Mind a tízen dobogóra álltak (Cselgáncs)

A kézdivásárhelyi Nagy Mózes SK mind a tíz sportolója dobogóra állt az elmúlt hét végén a csíkszeredai Erőss Zsolt Sportcsarnokban megtartott cselgáncs Székely Kupa második kiírásán. A viadalon közel kétszázötven székelyföldi dzsúdóka vett részt.