CselgáncsMind a tízen dobogóra álltak

2024. december 10., kedd, Sport

A kézdivásárhelyi Nagy Mózes SK mind a tíz sportolója dobogóra állt az elmúlt hét végén a csíkszeredai Erőss Zsolt Sportcsarnokban megtartott cselgáncs Székely Kupa második kiírásán. A viadalon közel kétszázötven székelyföldi dzsúdóka vett részt.

Három székelyföldi megye – Hargita, Kovászna és Maros – közel kétszázötven cselgáncsozója lépett tatamira szombaton a csíkszeredai Erőss Zsolt Sportcsarnokban, ahol a gyerekkorosztály számára kiírt második Székely Kupa viadalait tartották meg. A népes mezőnyben ott volt a Veres László által felkészített kézdivásárhelyi Nagy Mózes SK tíz sportolója is, mérlegük pedig öt első, három második és két harmadik helyezés.

A céhes városi alakulat legjobb eredményét Tamás Zenkő, Voina Victoria, Vollancs Berta, Berde Ábel és Fogarasi Szilárd szállította, akik remek teljesítménnyel megnyerték súlycsoportjuk megmérettetését. Mellettük Füstös Csongor, Tamás Örs és Nyáguly Csanád is bejutott kategóriája fináléjába, ott azonban vereséget szenvedtek és a második hellyel vigasztalódtak. Ketten kisdöntőt vívtak és mindketten diadallal abszolválták, így Balázsi Bernátnak és Fogarasi Nimródnak is sikerült felállnia a dobogó harmadik fokára.

A felső-háromszéki sportolók számára nincs megállás, a hét végén ott lesznek Tusnádfürdőn, ahol a cselgáncsozók hagyományos Sólyomkő Kupáját tartják meg immár a harminchetedik alkalommal. (t)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 748
szavazógép
2024-12-10: Sport - :

A címvédővel játszanak az elődöntőben (Jégkorong)

Vasárnap a Brassói Corona–Gyergyói Hoki Klub mérkőzéssel véget ért a Román Kupa 2024–2025. évi idényének csoportköre. A székelyföldi csapat 10–2-re diadalmaskodott a címvédő felett a Cenk alatti városban, így bebiztosította az első helyet az A jelű csoportban. Ezzel eldőlt, hogy az elődöntőben a Háromszéki Ágyúsok a Dave MacQueen irányította csapattal mérkőznek meg, a másik ágon a Bukaresti Steaua lesz a gyergyószentmiklósi együttes ellenfele.
2024-12-10: Sport - :

Székelyföldi siker Szegeden (Minifoci)

Székelyföld képviseletében Sepsiszentgyörgy sikerével ért véget az elmúlt hét végén megtartott ötcsapatos kispályás labdarúgótorna, az Egy Nemzet Kupája. A házigazda anyaországi és a háromszéki együttes mellett délvidéki, felvidéki és kárpátaljai alakulat vett részt a kétnapos eseményen.