Advent negyedik vasárnapján, a falu adventi koszorúját díszítő utolsó gyertya meggyújtásakor mutatják be falusfeleiknek a mikóújfalusi fiatalok a települést megörökítő, gipszből készült makettet.
Az előző években mézeskalácsból készítették el a település kicsinyített mását, sok érdeklődőt vonzott a cukormázzal díszített, apró fényekkel megvilágított falumakett – idén még Jászvásárról, Bákóból is jelentkeztek, hogy megnézzék –, ám az alapanyag nem bizonyult eléggé tartósnak – mondta el érdeklődésünkre Demeter Norbert alpolgármester. Éppen ezért döntöttek úgy, hogy inkább tartós, évről évre bővíthető makettet építenek, ennek részeként első körben a falu lakóházait készítették el, a több mint 500 figurát Sepsibükszádon öntötték ki. A miniatűr épületeket a fiatalok festették meg, majd elhelyezik az erre a célra kialakított alapra fákkal, utcákkal, járművekkel együtt. A cél az, hogy tartós, egész évben megtekinthető látványosságot építsenek. Azt tervezik, hogy jövő évben a település középületeivel bővül a makett. (dvk)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.