Ha nem találnak megfelelő megoldásokat a kisebbségek védelmére a saját régiónkban és az Európai Unió minden országában, akkor előrehaladás sem várható az európai integráció terén — fejtette ki Tőkés László EP-képviselő a több mint félmilliós lettországi orosz kisebbséget bemutató kiállítás megnyitóján.
Sajnos, a kisebbségi közösségek kulturális és nyelvi jogainak védelme terén még mindig igen keveset sikerült elérni — érvelt Tőkés, aki úgy vélte, hogy minden közösségnek sajátos megoldásokra van szüksége, melyek leginkább illeszkednek a saját jellegzetességeikhez, társadalmi és politikai helyzetükhöz, illetve szükségleteikhez. Ennek érdekében példát kell venniük Európa más országairól, melyekben sikerrel alkalmazzák a különböző kisebbségvédelmi modelleket. A kiállítás megnyitója után az EP Kisebbségvédelmi Frakcióközi Munkacsoportjának ülésén szintén a lettországi orosz kisebbség helyzetét tűzték napirendre. A megbeszélésen népes lettországi orosz küldöttség is részt vett. A jelen levő európai képviselők egyaránt kiemelték, hogy bár Európa még ma sem szentel kellő figyelmet a kisebbségi kérdésnek, ezt a továbbiakban is erőteljesen kell képviselni. Az EU-előcsatlakozás során a tagállamok igyekeztek megfelelni a koppenhágai kritériumoknak, ám a csatlakozást követően sem azok betartása, sem a külső ellenőrzés nem folytatódott. A kisebbségi jogok védelmének átfogó rendezésére van szükség az Európai Unióban.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.