Puskás Lajosnak a szamosújvári börtönben írott naplója újabb kiadásával ismerkedhetett a sepsiszentgyörgyi közönség kedd délután a Bod Péter Megyei Könyvtárban tartott könyvbemutatón, a könyvet a szerző fia, Puskás Attila ismertette, beszélgetőtársa Ferencz Csaba, lapunk munkatársa volt.
Felvezetőjében Ferencz Csaba elmondta, Puskás Lajos börtönnaplójának ez a második kiadása, az első Sepsiszentgyörgyön jelent meg Puskás Attila szerkesztésében Más jövőt álmodtam címmel, a most Szamosújvári börtönnapló címet kapott könyvet pedig Magyarországon adták ki Puskás Lajos unokája, Kondorosy Szabolcs szerkesztésében. Az újabb kiadást az indokolta, hogy időközben előkerült az eredeti kézirat, ugyanis az első kiadás alapját Puskás Lajos kézzel írott naplójának későbbiekben begépelt változata szolgáltatta.
A mostani kiadásnak plusz értéket ad, hogy az ebben az időszakban (1947. május–október) Szamosújváron raboskodók névsorát is tartalmazza, néhányuk életrajzát is, a könyvet pedig levelek, börtönversek, epigrammák egészítik ki, de nem maradt el belőle a már az első kiadásban is szereplő Lágeristák kiskátéja: Ferencz Csaba szerint ez a könyv legolvasmányosabb része, a lágerszabályzat sajátos átiratának hangulatát a gúny, az irónia határozza meg, Puskás Lajos humorossá tesz olyan dolgokat, amelyekben semmi humor nincs – természetesen, a túlélés eszközeként használva a humort.
A maga során Puskás Attila elmondta, latin–történelem szakos édesapja naplója egy részét – mintegy gyakorlatképpen – latinul írta meg. Később, 1959–1964 között ő maga is Szamosújváron raboskodott politikai fogolyként, az a börtön azonban sokkal szigorúbb volt, mint bő egy évtizeddel korábban a láger, ahol édesapját – ítélet nélkül – fogva tartották. 1947-ben a rabok kijárhattak az udvarra, főzhettek maguknak. Édesanyja élelmet vihetett édesapjának: a szatyor ronggyal bevont fogantyúja alatt csempészte be az üres papírt, ugyanúgy vitte ki a megírt naplórészleteket. Ezt a „cserét” ugyan sokan láthatták, mégsem árulták el Puskás Lajost társai, így a naplót fogva tartása alatt végig vezethette.
Puskás Lajosnak egyébként semmi bűne nem volt, őt is, társait is – papokat, értelmiségieket, tehetősebb földműveseket, románokat és magyarokat egyaránt – azért szedték össze, hogy ne gátolhassák a kommunista rendszer fokozatos felépítését: 1947 a nagy átalakulások éve volt, távol kellett tartani azokat az embereket, akik befolyásolhatták volna a tömegeket, mondta Puskás Attila. Édesapja cserkészparancsnok volt a kicsi magyar világban, később Márton Áronnal együtt az egyetemi ifjúság lelki fenntartója (Puskás Lajos szamosújvári raboskodása alatt a kenyérkereső nélkül maradt családot a püspök segítette anyagilag), tehát „szava volt”.
Még egy adalékot mesélt el Puskás Attila a könyvbemutatón: a Securitate tudomást szerzett arról, hogy édesapja a börtönnaplóján dolgozik, és egyik régi jó ismerősét, Csortán Mártont állították rá. Csortán Márton azonban elárulta édesapjának, hogy mi célból érdeklődik írásai felől, megbeszélte vele, hogy írjon néhány semleges oldalt, amiben nem találhatnak ellenséges hangot, azokat szolgáltatja be a Securitaténak.
