A 29 esztendős Kanyó Szilárd az egykori Sepsi Futsal csapatánál kezdte meg teremlabdarúgói pályafutását, és 2017-ben igazolt először az FK Székelyudvarhely együtteséhez. Egy kézdivásárhelyi kitérő után a háromszéki játékos 2021-ben tért vissza a Hargita megyei alakulathoz, ahol az utóbbi években alapember volt. A roppant céltudatos és megfontolt, a csapattársairól nagy tisztelettel beszélő Kanyó nyáron elfogadta az egy éve alakult Sepsi-SIC ajánlatát, és hamar a megyeszékhelyi gárda meghatározó játékosává vált. A pálya mellett a kispadon is kamatoztatja tudását, hiszen a zöld-fehérek csikócsapatának egyik edzője. Elmondása szerint az élvonalbeli együttessel ott akar lenni a rájátszásban, az ifjúsági alakulattal pedig döntőt szeretnének játszani.
– A Sepsi Futsal, az FK Székelyudvarhely, a KSE Futsal és egy újabb udvarhelyi időszak után igazoltál vissza Sepsiszentgyörgyre. Milyen érzés újra Háromszéken játszani?
– Nagyon vártam már, hogy újból itthon játszhassak. Tavalyelőtt, amikor megalakult a Sepsi-SIC, örvendtem, és mindig vártam azt a pillanatot, amikor az Udvarhellyel Sepsiszentgyörgyre jövünk, hogy játszhassak ellenük. Jó érzés itthon játszani, hiszen itt vannak a barátaim. Udvarhelyen is sok barátra tettem szert, de azért itthon többen vannak.
– Mi volt a döntő ok, amiért a klubváltás mellett döntöttél?
– A család volt a döntő ok, amiért rászántam magam a klubváltásra. A Szentgyörgyre való igazolásomig Székelyudvarhelyen laktunk. A 120 kilométer ugyan nem nagy távolság, de két gyerekkel mégis könnyebb, ha a nagyszülők is besegítenek. Most Kézdiszentléleken élünk, és onnan ingázom az edzésekre és a meccsekre, amit már megszoktam. Mindig úgy indulok, hogy jó időben ide érjek. Annyira megszoktam a dolgot, hogy amikor 6-tól vagy 8-tól van edzés, már rá sem nézek az órára és tudom, mikor kell indulnom. Végül is nem nagy távolság.
– Milyennek láttad a Sepsi-SIC őszi teljesítményét a pályáról?
– Nagyon nehéz őszön vagyunk túl, nehezebben, mint tavaly. Akkor a csapat a bajnokság elején öt meccsből ötöt megnyert, igaz, ehhez kellett a jó sorsolás. Idén a Sepsi-SIC nem részesült kedvező sorsolásban, emellett ott van az is, hogy a csapatok is sokkal jobbak, és így nehezebb nyerni. Most nyolc együttes küzd a bajnoki címért: elöl ott van az FK Székelyudvarhely és a Galaci United, a többi viszont majdnem egyszintű csapat, melyek nagyon kiélezett mérkőzéseket játszanak egymással, és nem tudni előre, ki lesz a győztes. Itt játszottunk egy 4–4-es döntetlent a Mărășești-tel, nálunk pedig egy 3–3-at. Nehéz volt az őszi idény, és a bajnokság is szorosabb.
– A Sepsi-SIC az előző szezonban a bajnokság meglepetéscsapata volt, idén viszont öt remivel a döntetlenek bajnoka. Mi hiányzott, hogy jobb eredményt tudjatok elérni az őszi idényben?
– Úgy gondolom, hogy a szükséges felnőttség még nincs meg. Nagyon fiatalok vagyunk, és még nincs meg az a plusz, az a húzás, amit véghez kell vinnünk egy-egy szituációban. A jelenlegi csapatban van két-három tapasztaltabb játékos, itt gondolok magamra, Mánya Szabolcsra vagy Gáll Attilára. Ő játszott ugyan Kézdivásárhelyen, de sajnos neki sem nagyobb a tapasztalata. A többiek mind fiatalok, és ennek örülök, mert nagy a fejlődés, és ez meglátszik a pályán. Jó volt látni, hogy egy-egy játékos miként fejlődik egyik napról a másikra, egyik hónapról a másikra. A fiatal futsalosaink közül többen is meglepetést okoztak, hiszen kitartó munkájuknak köszönhetően felkerültek a nagy csapatba és ügyesen játszanak.
– Milyen a hangulat a csapaton belül mondjuk egy győzelem vagy egy szoros döntetlen után?
– Hát, attól függ, hogy mit értünk szoros döntetlenen! Nekünk voltak olyan meccseink, amelyeket meg kellett volna nyernünk, és a végén egál lett belőle. Talán örültünk volna a döntetlennek, amikor itthon játszottunk az Udvarhellyel, de Temesváron, amikor az utolsó másodpercben kaptuk a gólt, nem örültünk. Marosvásárhelyen vezettünk 3–1-re, ott is kiegyenlítettek, Mărășești-en pedig szintén az utolsó percekben egyenlítettek ki. A döntetlennek nem tudtunk örülni idén, egyiknek sem. A sok döntetlen, leginkább a Déva és a Mărășești elleni döntetlenek után kicsit fagyosabb volt a hangulat a csapaton belül. Most az ünnepeket követően egy kicsit helyrejött a dolog, mivel volt közös vacsora, volt Mikulásozás és ajándékozás.
– Még két nagyon nehéz mérkőzés van hátra az alapszakaszból, és jelen pillanatban rájátszást érő helyen van a Sepsi-SIC. Ott lehetünk a playoffban?
– Igen, ott lehetünk, de a hátralévő két meccsünket meg kell nyerni. Az elsőn a Temesvárt fogadjuk, és utána megyünk Dévára az utolsó fordulóban. Ha mindkettőt nyerjük, akkor ott vagyunk az első négyben. Mindhárom csapatnak fontos a győzelem, mindhárom csapat nyerhet, és győzelem esetén bármelyikük bekerülhet a rájátszásba. Nekünk mindenképp hoznunk kell a mérkőzéseinket ahhoz, hogy bekerüljünk az első négybe. Ha az egyiket is elveszítjük, akkor vége...
– A 2017–2018-as szezonban te csapattárs voltál Mánya Szabolccsal, most viszont ő az edződ. Milyen a kapcsolat köztetek?
– Mivel fiatalabb vagyok nála, így mindig is felnéztem rá. Emellett egy faluból származunk, barátok is vagyunk, és én úgy érzem, hogy jó a kapcsolatunk. Én meghallgatom őt, tiszteletben tartom őt, és engem ugyanúgy viszonttisztel.
– Az elmúlt időszakban rendszeresen szerepeltél a romániai futsalválogatottban, most viszont nem kaptál behívót a legutóbbi két Eb-selejtezőre. Miként élted meg ezt a dolgot?
– Kicsit rosszul esett, mert úgy éreztem, hogy megérdemeltem volna, hogy ott legyek a válogatottban. Igaz, hogy volt egy sérülésem, de szerintem ez nem kellett volna befolyásolja azt, hogy ott vagyok-e vagy sem a decemberi selejtezőn. Rosszul esett, de ebből erőt merítek, és jövőre még keményebben fogok dolgozni, hogy visszakerüljek a nemzeti csapatba és megtartsam a helyemet.
– Veress Botonddal te vagy az U19-es csapat egyik edzője. Én úgy számoltam, hogy két fordulóval a vége előtt már ott van a Sepsi-SIC az Elitek Ligájában. Hogyan értékeled a csikócsapat eddigi teljesítményét?
– Ez a feladatkör számomra is újdonság, mivel most edzősködöm először. Nagyon örvendtem a felkérésnek, és ez idáig élvezetes volt az első év. Úgy vágtam neki, hogy megpróbálom, ha működik, akkor csináljuk, és ha nem, akkor abbahagyjuk. Most úgy érzem, hogy minden jól alakult, és már három-négy játékos fel is került a nagyokhoz, tehát van eredmény, ez azt jelenti. Tavaly négyes döntőt játszott az ificsapat, és most is látok esélyt arra, hogy ott legyünk a legjobbak között. Mi nagyon akarjuk ezt, és nemcsak az első négyben akarunk lenni, hanem döntőt szeretnénk játszani. Eddig csak halkan mondtuk, de tényleg döntőt akarunk játszani, és van esélyünk rá. Úgy érzem, ha a továbbiakban is odafigyelünk és keményen dolgozunk, ahogy eddig is tettük, akkor simán bejuthatunk a fináléba.
– Mint a felnőttcsapat játékosa és az ifjúságiak edzője, milyen eredménnyel lennél megelégedve a szezon végén?
– A nagy csapattal egyértelműen a rájátszás a cél, de azt nem tudom, hogy hányadik hellyel lennék elégedett. Egyelőre a lényeg az, hogy legyünk a playoffban, aztán ott minél jobb meccseket akarunk játszani. Ahogy korábban is mondtam, az ifikkel viszont be akarunk jutni a döntőbe. De az első néggyel ott is megelégszem, mivel ez egy új csapat. Az előző szezont a negyedik helyen záró csapatból csak két-három játékos van meg, ezért mondtam, hogy megelégszem azzal is, ha ott vagyunk az első négyben, de a döntő az jó lenne. Azt nagyon szeretnénk!
