Tovább emelkedett a halálos áldozatok száma a New Orleansban újév napjának hajnalán elkövetett gázolásos merénylet nyomán, a sebesültek közül pedig többek állapota életveszélyes – közölték a nagyváros tisztségviselői helyi idő szerint szerda este.
A halottkémi hivatal közlése szerint 15 embert nyilvánítottak halottnak a támadás érintettjei közül. A sebesültek száma – a korábbi tájékoztatások szerint – meghaladja a 35-öt.
A nyomozóhatóságok közölték, hogy a támadáshoz használt kisteherautóban az Iszlám Állam zászlóját találták meg. New Orleans történelmi belvárosában, a Bourbon Streeten elkövetett terrorcselekményhez használt járműben fegyvereket, valamint csőbombákat is találtak.
A támadás elkövetőjeként az Egyesült Államokban született, amerikai állampolgárságú, Texasban élő Samszúd din Dzsabbart nevezte meg a hatóság képviselője a szerdán tartott sajtótájékoztatón. Később nyilvánosságra került információk szerint a 42 éves férfi katona volt az amerikai hadseregben, és 2009 februárjától 2010 januárjáig Afganisztánban is szolgált, ezt követően pedig 2020-ig a hadsereg kötelékében informatikusként dolgozott. Több katonai kitüntetéssel szerelt le.
A vizsgálatot vezető Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) feltételezése szerint nem magányos elkövetőről van szó, hanem terroristasejt állhat a háttérben. Közölték azt is, hogy New Orleans belvárosából videófelvételek vannak három férfiról és egy nőről, akik a jelek szerint robbanóeszközöket próbáltak elhelyezni. A felvételek elemzése tart, a feltételezett tettestársak ellen hajtóvadászatot ígértek, és a lakosság segítségét kérték.
New Orleans zenei klubjairól ismert történelmi belvárosában, a Bourbon Streeten a merénylő újév hajnalán, nem sokkal 3 óra után hajtott az emberek közé, megkerülve a felállított akadályokat. A támadó ezt követően fegyverrel tüzet nyitott, a tűzpárbajban két rendőr megsebesült, din Dzsabbar életét vesztette.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.